Egy férfi mérgesen nyitott be a táborigazgató irodájába.

– Miben segíthetek? – kérdezte a táborvezető, Zoli.

– Hogy miben segíthet? Még kérdezi? Először is magyarázatot adna nekem erre? – hadarta mogorván a férfi, és az íróasztalra dobott egy drónt.

– Ha lenyugodna és helyet foglalna, esetleg részletesen is elmondhatná, hogy mi történt – felelte még mindig udvariasan Zoli.

– Valaki az ön táborából átrepítette ezt a drónt az én kertembe. Magyarázatot követelek!

Zoli értetlenül nézett a férfira, majd a drónra. Elővette a telefonját, és tárcsázott. Két hívást bonyolított le, amikor a férfi megint türelmetlenkedni kezdett.

– Nézze, én nem érek rá egész nap. Ha nem kapok magyarázatot, akkor a rendőrséghez fogok fordulni. Azt pedig ön sem szeretné, ha jól sejtem.

– Egy pillanat, hogy is hívják?

– Ego István.

– Csak nem ön az elismert tudós, aki hatalmas sikert ért el az MI területén? – lepődött meg Zoli.

– Milyen kedves, hogy felismer – gúnyolódott a férfi.

– Sajnálom, nem tudtam, hogy a tábor szomszédságában lakik – magyarázta Zoli, amikor végre kinyílt az iroda ajtaja, és belépett a dróntáborosok vezetője, Ricsi és P. T. Holmes, a híres nyomozó. Zolinak nagy kő esett le a szívéről.

– Jó napot kívánok! Szia, Zoli! Hívtál? – próbálta oldani a látható feszültséget Ricsi.

– Igen, igen. Szia! Üdvözlöm önt is, Holmes. Köszönöm, hogy ilyen gyorsan idefáradtak.

Holmes leült egy székre, és fejbiccentéssel köszöntötte Istvánt.

– Nos, elmondaná valaki, hogy miről van szó? – érdeklődött a nyomozó.

Zoltán nagy vonalakban elmesélte, hogy miért van itt Ego István, és mi történt a drónnal. Holmes elővette a nyalókáját, majd elgondolkodott. Zoli és Ricsi közben arról beszélgettek, hogy vajon ki küldhette át a drónt a szomszédba. A dróntábor összes tagjának felmerült a neve, de senkiről nem gondolták volna, hogy képes ilyesmire. Holmes csendesen hallgatta a beszélgetést, István idegesen bámulta az óráját.

– Uraim, nekem erre most már nincs időm. Amennyiben két órán belül nem kapok választ az ügyre, megyek a rendőrségre! – jelentette ki István, és elment.

Holmes is felállt, és csendesen így szólt:

– Két óra múlva találkozzunk Ego István háza előtt! Addig is bízzák rám nyugodtan az ügyet.

Pontban délben Ricsi és Zoli ott álltak István háza előtt. Hamarosan Holmes is megérkezett egy alig 8 éves kislány társaságában. Ricsi kikerekedett szemmel nézett Holmesra és a lányra.

– Zsófi, te mit keresel itt? – fordult a kislány felé, miközben István kinyitotta az ajtót.

– Megvan a tettes? – kérdezte nem túl vendégszeretően István.

– Ha behívna bennünket, és megkínálna egy teával, talán barátságosabb hangon folytathatnánk a beszélgetést – felelte Holmes, és elindult a házba.

Ego István nem szólt semmit. Beengedte a többieket, és felszolgálta a teát. Zsófi megszeppenve ült Holmes mellett. A nyomozó belekezdett a magyarázatba:

– Az eset nem túl bonyolult, inkább megható. Zsófi, aki itt ül mellettem, most van először táborban. Mint kiderült, az apukája egy kutatócégnél dolgozik. Mesélte Zsófinak, hogy a tábor mellett lakik egy régi barátja, Ego István, akivel évtizedek óta nem beszélt. Sajnos egy tévedés miatt megszűnt a kapcsolat közöttük. Zsófi szerette volna kideríteni, hogy milyen ember is István, és miként tudná kibékíteni az apukájával. Ezért küldte át a drónt.

Ego István elgondolkozott, és az egyik szekrényről levett egy képet, aztán odament Zsófihoz.

– Ő az apukád? – mutatott a fotón szereplő férfira.

– Igen, azt hiszem, bár itt még elég fiatal – felelte a kislány.

– Nos, Uraim, úgy gondolom, nekünk itt már nincs dolgunk – jelentette ki Holmes, és Ricsivel és Zolival együtt távozott.

Kovács Dalma