A brókertáboros gyerekek értetlenül álltak az árfolyamtábla előtt.

– Én ezt nem értem – jelentette ki Zoli.

– Az előbb még gazdag voltam, most pedig a részvényeim nem érnek semmit – szomorodott el Roli.

– Esetleg szóljunk egy felnőttnek – pattant ki az ötlet Gitta fejéből.

– Szerintem pedig hívjuk ide P. T. Holmest, a tábor legnagyobb nyomozóját. Majd ő kideríti, hogy mi okozza a bajt – válaszolta Kinga, és már el is rohant, hogy megkeresse a nyomozót.

Mire Kinga visszatért Holmes társaságában, már ott voltak a felnőttek is. A táborvezető, Szilárd értetlenül állt a tábla előtt.

– Mit szólsz ehhez, Holmes? – nézett a szeme sarkából a nyomozóra.

– Ügyes munka! Merre van a gépház?

– Máris odavezetlek. A fiúk már próbálják megoldani a problémát – mutatta az utat Szilárd.

A gépházban a rendszergazdák, Tóni és Vili próbálták helyrehozni a dolgokat. Holmes odaállt mögéjük, és egy ideig figyelte a tevékenykedésüket.

Aztán a nyalókáját elővéve leült egy székre, és csendesen várakozott.

– Nem keresel nyomokat? – nézett rá értetlenül Szilárd.

– Meséltem már neked, hogy egyszer volt alkalmam egy kalózkapitány fogságába esni?

– Nem. Bár nem gondolom, hogy most van itt az ideje annak, hogy elmeséld – próbálta magát illedelmesen kifejezni Szilárd.

– Azért én elmondom – jelentette ki Holmes.

A gyerekek köré sereglettek, és elfeledkezve az árfolyamról, hallgatni kezdték a mesét:

– Kezdő nyomozó koromban szerettem utazni. Vonzott a tengeri élet. Elszegődtem hát egy hajóra, mert ugye a nagy óceánjárókon mindig történik valami kínos eset, ami nyomozást kíván. Na mármost, olyan szerencsétlen helyzetbe kerültünk, hogy megtámadtak a kalózok bennünket. Az óceánjárót elsüllyesztették. Az emberek egy lakatlan szigetre úsztak, de én vettem a bátorságot, és felmásztam a kalózhajóra. Első éjszaka el is kaptak, de nem bántottak. A kapitány szívesen hallgatta a meséimet, ezért barátságot kötöttünk. Hosszú heteken keresztül hánykolódtunk a tengeren, amikor egy ismeretlen szigethez értünk. Egyáltalán nem ott voltunk, ahová a kapitány menni akart. Ismeretlen területen jártunk. Csodálkozott a legénység is, mert aranyra és kincsekre számítottak. Helyette madarakat és vadállatokat találtunk mindenütt. Senki nem értette, hogyan jutottunk el ide. A többiek lementek körülnézni a szigetre. Én addig a hajón maradtam. Ahogy kutakodtam, észrevettem az iránytűnél egy apró kis mágnest. Amíg ott volt a mágnes, azt az irányt mutatta, ahová eredetileg menni akart a kapitány. Amikor viszont elvettük a mágnest, kiderült, hogy teljesen máshová mentünk.

– És ki volt a tettes? – szólt közbe érdeklődve Máté, az egyik táborozó.

– A legfiatalabb kalóz, aki arra vágyott, hogy ismeretlen helyeket fedezzenek fel.

– Mi köze ennek az árfolyamhoz? – nézett fel türelmetlenül Szilárd.

– Talán kérdezzük meg Máté barátunkat – sétált oda a fiú mellé Holmes.

Máté elpirult, és mindent bevallott:

– Igen, hallottam már egy ehhez hasonló történetet, és gondoltam, kipróbálom. Nem akartam nagy zűrt okozni, csak egy kísérletet elvégezni.

A gyerekek felmordultak, néhányan jobb történetre számítottak, ezért elmentek. A többiek, miután előkerült a mágnes, megnyugodtak, és folytatták a tőzsde figyelését.

Szilárd elbeszélgetett Mátéval az effajta kísérletekről. Holmesszal is akart beszélni, de a nyomozó addigra már eltűnt.

Kovács Dalma