Lehetőségem nyílt beszélgetni egy rendkívül kedves és laza alkotóval. Elvont személyisége nagyon szimpatikus volt, és könnyen, mégis sokatmondóan válaszolt minden kérdésemre.
KecskeNEWSás: Ha jól tudom, műfordítóként dolgozik. Hogyan talált rá erre a szakmára?
Dányi Dániel: Egy angol tannyelvű általános iskolában kezdődött az egész, Budapesten, amikor is megtanultam angolul. Egyre jobban elkezdett érdekelni a nyelv, továbbfejlesztettem magam. Már kis koromban rájöttem, hogy az irodalmat is ugyanannyira tudom élvezni, mint az idegen nyelvet. Egy idő után kiderült, kb. a gimi utolsó évében, hogy amit szoktam időnként csinálni – mármint segítek valakinek lefordítani valamit –, ez egy olyan munka, amivel pénzt lehet keresni. De akkor még szó sem volt műfordításról.
Ekkor kezdtem a fordítói szakma rögös útját, és sok mindent elvállaltam, hogy lefordítsam. Onnantól kezdve igazából ezzel foglalkozom. Ezzel párhuzamosan befejeztem a gimnáziumot, és akkor már írtam különféle dolgokat, mivel az irodalmat továbbra is szerettem. Ekkor már nagyon úgy tűnt, hogy engem a jóisten is bölcsésznek teremtett. Ezzel a gondolattal kb. 5 éven keresztül kacérkodtam különféle iskolákban, aztán a végén kiderült, hogy igaziból nem nekem való a felsőoktatás. A fordításhoz azonban soha nem kértek tőlem diplomát vagy nyelvvizsgát, ezért maradtam ennél. Viszont maga a műfordítás inkább az iskolából jött, amikor délutánonként fakultáción az elszánt angoltanár különböző verseket fordíttatott velünk. Az irodalomtanáraim is sokat segítettek, mert bármikor írtam valami újat, ők átnézték, és elmondták a véleményüket.
KN.: Pontosabban miket fordított eleinte?
D. D.: Amiket kaptam, ezek kisebb cikkek vagy híranyagok voltak. Az első fizető munkámat az Origo webújságnál kaptam. Közvetítést csináltak a Sziget Fesztiválról, és ott kis híranyagokat fordítottam le, nagyon élveztem.
KN.: Most már több nyelven is fordít, vagy maradt az angolnál?
D. D.: Én „csak” kétnyelvű fordító vagyok, mivel lényegében nagyon korán megtanultam, ugye, az angolt. Németül is tudok egy kicsit, de kb. olyan szinten, hogy a többi fordító jókat nevethessen rajtam. Az angolt viszont mindkét irányba fordítom. Bár az is igaz, hogy ebben a szakmában természetesen jobban érvényesülnek azok, akik több nyelvet tudnak. Én, sajnos, csak angolul dolgozom.
KN.: De van egy német verse is, amiért díjat is nyert, nem igaz?
D. D.: Ez így van. Egyszer az egyik verset lefordítottam németre, amiben elég sokat segítettek nekem. Jelen volt egy személy, aki igaziból is tudott németül, és ő írta le nekem, hogy konkrétan mi van a versben. Ez egy elég érdekes együttműködés volt, bevallom. Elég jó eredménye lett, hiszen egy pályázaton díjnyertes fordítás lett belőle.
KN.: Milyen műfajokat fordít leggyakrabban?
D. D.: Hát, én csak megélhetési fordító vagyok, aki az elmúlt 15 évben, amit elé raktak, azt le is fordította. Egyetem alatt jártam képzésre is, de ezzel párhuzamosan már volt annyi gyakorlatom, hogy az alapokat már tudtam.
KN.: Mit gondol, mitől jó egy fordítás?
D. D.: Fú, ez nagyon jó kérdés. Erről sokan sokfélét mondanak, de én azt gondolom, a műfordításban az a jó, hogy egy műnek nincsen egy helyes fordítása. Szóval nem az a lényeg, hogy egyre jobb technikával elérjük a kívánt eredményt, hanem sokkal inkább a lehetőségek száma szépíti meg ezt a szakmát. Egyébként nem létezik jó és egyszerű válasz.
KN.: Van kedvence az eddigi fordításai közül?
D. D.: Ez változó. Voltak nagyon kedves kötelező és választott feladataim is. Azt mindig nagyon szeretem, amikor a szöveg izgalmas, és néhanap még röhögök is munka közben, pedig ez rám nem nagyon jellemző. De körülbelül olyan ez, mint a mindenkori csokoládégyári munkás. Nem feltétlen gyűlöli a csokit, és élvezi is, de azért alapvetően máshogy viszonyul a csokoládé gyönyörűségeihez, mint a járókelők.
KN.: A verseskötete megjelent svédül is. Ez hogy lehet, ha azt mondta, csak angolul tud?
D. D.: Van egy kis gyűjtemény a verseimből, amik angolul íródtak, és budapesti helyszínekhez köthetőek, ezeket egy nagyon kedves írótársammal együttműködve írtam meg. Majd ő később a feleségével lefordította többek között ezt az anyagot, ami nagy megtiszteltetés volt számomra. A végeredmény: egy vékony kötetnyi versem svédül! Bár én írtam – egy kanyi szót nem értek belőle.
KN.: Itt, a PEOPLE TEAM-táborban hogy tudott segíteni a kreatív írást választó diákoknak?
D. D.: Sok különböző gyakorlatot csináltunk, amik végül is nem biztos, hogy szorosan egymásra épültek, de a végén szegényeket versírásra is köteleztem. Megpróbáltam egy szórakoztató és érdekes workshopot tartani. Én bízom benne, hogy sikerült elindítanom olyan egymással párhuzamos folyamatokat ezekkel a feladatokkal, amik élvezetesek is voltak, és tovább tudják lendíteni őket afelé, hogy még foglalkozzanak akár versírással, akár a kreatív írás különböző formájával.
Soós Sára
