Jóságos Lúcia vagy ártó boszorkány?
'DENMÁS
PEOPLE TEAM tábor

Kevés olyan jeles nap van, mint a Luca-nap, december 13-a, amelyhez számtalan hiedelem és szokás kapcsolódik. Ezt a napot többek között termékenységvarázslással, házasság- és időjóslással hozták kapcsolatba, de a boszorkányokhoz és a rontás elkerüléséhez is köze lehet.

Szent Lúcia és a fény

A legenda szerint a 3. és 4. század fordulóján egy gazdag szicíliai családban nevelkedett Szent Lúcia, aki életét a keresztény hitnek szentelte. Vagyonát szétosztotta a szegények között, és inkább mártírhalált halt, mint hogy férjhez menjen egy pogányhoz. A fény (lux) szóval példamutató tisztasága és alázatos élete miatt hozzák összefüggésbe. Északon 1780-ban említik először, koszorúval és gyertyával. Svédországban ezt a hagyományt élesztették újjá, amikor a Nobel-ünnepségek zárónapján, december 13-án koronás lányok gyertyával köszöntik az új Nobel-díjasokat.

Termékenység, varázslás, dologtiltás, lucázás, kotyolás

A magyarok lakta területeken sok hiedelem, babona kapcsolódik ehhez a naphoz. Ezek nem a szenthez kötődnek, inkább a rontó Luca él a néphagyományban. A tyúkok termékenységi varázslata az egyik legfontosabb rítus. Területenként más-más módon igyekeztek a tojásszaporulatot növelni. Néhol mondókával hívogatták a tyúkokat etetésre, legalább hétféle magot szórtak nekik ezen a napon, sőt napraforgóval sütött pogácsát is kaptak. Fiúk jártak házról házra, és vicces, mágikus mondókákkal támogatták a termékenységvarázslatot. Jutalmuk tojás lett, de ha ez elmaradt, fenyegetőztek: „Egy csibéjük legyen, az is vak legyen!” A nőknek tilos volt mosni, kenyeret sütni, varrni, mert a hiedelem szerint bevarrják a tyúkok fenekét, és nem fognak tojni. Luca ráülne a lapátra, és összenyomná a kenyeret.

Ki lesz a jövendőbelid?

A házasságjósló eljárások nagyon fontosak voltak, hiszen minden lány kíváncsi volt, hogy kihez megy férjhez. A Luca-cédula, a Luca-pogácsa vagy a gombóc segített. Férfineveket írtak fel egy-egy cédulára, amit a gombócba rejtettek. Főzés közben az első gombóc, amelyik feljött a víz tetejére, megmutatta a leendő férj nevét. Tizenkét cédulával is jósoltak: Luca-naptól karácsonyig naponta egy cetlit elégettek, és amelyik utoljára maradt, olyan nevű lesz a jövendőbeli.

Hogyan védekezzünk a boszorkányok ellen?

A Luca-napot gonoszjáró napnak tartották, különféle praktikákat vetettek be, hogy megmeneküljenek: fokhagymával kenték be az állatok fejét és az istálló ajtaját, máshol keresztet rajzoltak rá, hamut szórtak elé. A seprűket eldugták, nehogy a boszorkányok azon nyargaljanak. És a lucaszéket is a boszorkányok felismerésére készítették. December 13-án láttak munkához, de mindennap csak egy kicsit dolgozhattak rajta karácsonyig. Akkor elvitték a templomba az éjféli misére, és amikor a készítője ráállt, meglátta a boszorkányokat. Úgy menekült el előlük, hogy mákot szórt maga után, így nem tudták utolérni.

Laczkó Zsuzsa írása

AJÁNLOTT

Exatlon by Peti

'DENMÁS
A szekcióvezetők egyesével érkeztek a táborvezető irodájához, mindannyian ugyanazzal a panasszal: – A gyerekek nem érkeztek meg a…

Nagy európai folyó

'DENMÁS
– Nagymama, nagyon éhes vagyok! – nyűgösködött Matyi. – Mindjárt sütöm a palacsintát, csak befejezem a keresztrejtvényt. Segíts,…

Nem csak egy rövid éjszaka

'DENMÁS
Nincs olyan gyerek, aki ne szeretne lázasan kutatni régi rejtett kincsek után, feltúrva akár a padláson porosodó ládákat…

Friss