– Gyertek, srácok! Ezt nézzétek meg! – rohant be a szobába Lehel.

– Mi történt? – kérdezte a takaró alól álmos szemekkel kibújó Barna.

– A zoknik – hadarta Lehel, és lehúzta a haverjáról a takarót.

– Köszi, de nekem nem kell zokni – jelentette ki Barna, és visszabújt a takaró alá.

– Kelj fel, de azonnal, mielőtt még leszedik! – lökte ki az ágyból Barnát.

A szoba többi lakója is előkászálódott, és körbeállták Lehelt.

– Elmondanád, hogy mi van? – kérdezte a szemét dörzsölve Andris.

– Oké, de gyorsan, mert P. T. Holmes már biztos ott van, és vizsgálja az ügyet. A lényeg, hogy kb. két napja többen is jelezték, hogy eltűnt a zoknijaik fele. Valaki vagy valami zoknikat csór a táborban. Ma reggelre viszont az ellopott zoknik itt lógnak a ház előtt felakasztva.

A többiek magukra kaptak egy-egy pólót, és már rohantak is ki, hogy megnézzék a zoknifát.

– Azta… – tátotta el a száját Barna.

Közben P. T. Holmes is megérkezett ballonkabátjában és kalapjában. A tábor apraja-nagyja odasereglett, hogy lássa és hallja, vajon mi történt.

Holmes beszélt a 12 éves Zsókával, aki reggel éppen az ébresztőt készült beindítani, amikor meglátta a fán a zoknikat. Igyekezett mindent úgy elmondani, ahogy történt.

Egy kisfiú, Vencel jelentkezett, hogy beszélni akar Holmesszal.

– Tegnap este valami furcsa hangra lettem figyelmes. Félek a sötétben, ezért nem alszom olyan mélyen – magyarázta.

– Le tudod írni, hogy milyen hang volt? Talán egy állat? – faggatta a nyomozó.

– Biztos, hogy nem állat volt. Szerintem nem is ember.

– Egy marslakó? – kiáltott be egy fiú, de gyorsan elszégyellte magát, mert mérges tekintetek szegeződtek rá.

– Mit gondolsz, mi volt az? – folytatta a kihallgatást Holmes.

– Nagyon furcsa hangja volt. Az ablakhoz osontam, hátha meglátom, de csak egy kis árnyék villant fel a lámpa alatt.

– Milyen volt az árnyék? – kérdezte Holmes.

– Olyan volt, mint egy hóember, csak kockából.

– Hm… – Holmes elhallgatott.

A nyomozó körbejárta a fát nyomokat keresve. Nemsokára talált valamit, ami érdekesnek bizonyult. Furcsa nyomokat fedezett fel a földön. Követni kezdte. Néhányan utánamentek, de a többieket beparancsolták a felnőttek és a mókusok reggelizni.

Egészen az informatikai részlegig jutottak. Bentről motoszkálás hallatszott ki. Holmes óvatosan kinyitotta az ajtót, és bement. Senki mást nem engedett be. Határozott mozdulattal csukta be maga után az ajtót.

Jó néhány perc eltelt, mire újra kinyílt az ajtó, és megjelent a nyomozó egy 9 éves kisfiú társaságában.

– Nos, kedves táborlakók, hadd mutassam be a zoknitolvajt, Zsombort!

A szeplős, kicsit duci kisfiú piros arccal állt a többiek előtt. Zavarban volt. Holmes a vállára tette a kezét, és folytatta:

– Zsombor megengedte, hogy elmondjam, mi is történt. Egy nagyon ügyes robotszakértővel van dolgunk. Zsombornak sikerült megalkotnia egy olyan szerkezetet, amely képes megadott paraméterek alapján összegyűjteni dolgokat, és azokat a parancs alapján elrendezni. Zsombor úgy gondolta, hogy a zoknik úgyis mindig eltűnnek, így nem lesz feltűnő, ha azokat hozza el neki a robot. A kísérlete tökéletes volt. A robot első osztályú lett. Személy szerint csak gratulálni tudok neki – zárta le a beszédet egy kézfogással a nyomozó.

A jelenlévők tapsolni kezdtek. A robotikatáboros vezető pedig azonnal tudni akarta, hogy hogyan és miként működik ez a fantasztikus szerkezet.

A csodálkozó tömeg mellett Holmes szép lassan elment, hogy elfogyassza reggelijét.

Kovács Dalma