A múlt héten meglátogattam a nagymamámat, és szóba került a fiatalsága. Akkoriban nagyon más volt a világ, a tizenévesek élete is sokat változott azóta. Mi már sokkal lazábban, szabadabban élhetünk, több lehetőségből választhatunk, mint ők a hatvanas években.
Furcsa elképzelni, hogyan kommunikáltak, amikor még nem voltak okostelefonok, laptopok, sőt még vonalas telefon is alig. Egy fekete-fehér tévé már igazán menő dolognak számított, aki hozzájutott egyhez, a ház összes lakójának megengedte, hogy nézzék.
Nagyikám mosolyogva mesélt a szombati bálokról, ahol öltönyös fiúk táncoltatták az elegáns ruhába öltözött lányokat az élő zenére. Ennél a pontnál már a bácsikám is elkezdett nosztalgiázni. Ő fiatalabb a mamánál, a hetvenes években volt tini. Akkor már diszkóba jártak, és a Led Zeppelin, a Pink Floyd vagy a Queen lemezeit hallgatták. Na meg a The Beatlest. Persze nem CD-n vagy MP3 lejátszón, a mai szuper kütyükről nem is szólva. Akkoriban még a bakelitlemezt tették a lemezjátszóra, esetleg szalagos magnót használtak.
Az internetet hírből sem ismerték, sőt számítógéppel is csak kevesen találkoztak. Minden ismeretet a könyvekből kellett kibogarászni, ezért a könyvtár népszerű találkozóhelynek számított. Sokat olvastak a fiatalok, és élvezték is, hiszen se videójáték, se más mai szórakozási lehetőség nem állt a rendelkezésükre.
Rengeteget voltak együtt a szabadban. Télen korcsolyáztak vagy szánkóztak, jó időben valamilyen labdajátékot játszottak. Nagy kedvenc volt a pingpong és a röplabda. Gyakran túráztak, piknikeztek, de előfordult, hogy csak csapatokba verődve lógtak együtt, beszélgettek, és jókat nevettek.
Mi is rengeteget kacagtunk, amikor előkerültek a régi fényképek. Nagyon viccesnek találtam a rikító színű műszálas dzsörzéruhákat meg hozzá a lakkcsizmát. Aki divatosan akart öltözködni, az arany szandálban, kötött ruhában járt. A miniszoknya olyan rövid volt, hogy a mintás és színes harisnyanadrágok sem takartak el semmit. Nagyon menő volt a forrónadrág, persze ma is sokan viselnek sortot. A feliratos pólók meg a népies hatású hímzett blúzok is visszatértek már a divatba, azokat én is felveszem. A bácsikám trapéznadrágjától és vállig érő hajától viszont szabályos röhögőgörcsöt kaptam. Utána persze bocsánatot kértem tőle.
Amikor a barátnőimnek elmeséltem ezt az egészet, órákig azon vitatkoztunk, mikor lehetett jobb tininek lenni: régen vagy most. Bogi a hetvenes évekre szavazott, Niki nem cserélné el a mai életét. Én nem tudok egyértelműen választani: mindkét korszakból kiszedegetném, ami tetszik, és úgy lenne a legjobb nekem.
Laczkó Zsuzsa írása
