Hatalmas hangzavarra és kiáltozásra kapta fel a fejét a közelben focizó csapat, amikor a kuktatáboros lányok és fiúk sikoltozva rohantak ki a konyhából. Néhányuk arcára rémület ült ki, páran hangosan nevettek. Nehéz volt messziről eldönteni, hogy baj történt, vagy csak valaki rossz tréfát űzött velük.

Egy rémült kislány forgatta körbe a fejét, és kiabált:

– P. T. Holmes! Hívjátok ide P. T. Holmest!

A többiek kérdő tekintettel néztek rá, kivéve egy kisfiút. A 10 év körüli fiú csendesen odament a kislányhoz, és próbálta megnyugtatni.

– Azt hiszem, hamarosan jönni fog hívás nélkül is. Szerintem már értesült az esetről.

– De hogyan? – kérdezett vissza a lány.

– Megvannak az eszközei, mégiscsak egy nyomozó – magyarázta a fiú.

Valóban így is történt. Egy alacsony, kicsit köpcös alak jelent meg a kuktatáborosok előtt. Kalapot és hosszú ballonkabátot viselt. Az arcát napszemüveg takarta el. Nehéz lehetett volna megmondani a korát. Magassága miatt akár gyerek is lehetett, de többen azt rebesgették, hogy felnőtt. Mindenesetre itt volt, és készen állt a nyomozásra.

Semmit sem mondott, csak átmasírozott a gyerekek között, majd besétált a konyhába. A felrobbant puding mindent beterített. Ott csordogált lefelé a falakon. A padlón jól meg kellett nézni, hogy hová lép az ember, mert időnként sártengernyi csokoládés puding állta az útját.

P. T. Holmes körbejárta a termet. Alaposan megvizsgált mindent. Időnként hallatott egy „khm” vagy egy „ühüm” hangot, de semmi egyebet. Amikor végzett, kiment, és a csapatvezető fülébe súgott valamit.

– P. T. Holmes azt kéri, álljatok sorba, és tenyérrel felfelé nyújtsátok ki a kezeteket – adta parancsba a csapatvezető.

A gyerekek felsorakoztak, kinyújtották karjaikat. P. T. Holmes végigsétált közöttük, és mindenkit gondosan átvizsgált.

Amikor mindennel végzett, széket kért. Leült. Elővett egy nyalókát, aztán végre megszólalt:

– Az ügy elég nyilvánvaló. A látvány magáért beszél. Valakinek határozott szándéka volt a fennforgó csokoládépudingot felrobbantani. A tréfa azonban nem úgy sikerült, ahogy azt a tettes tervezte. Egy kisebb méretű robbanásra számított, de elszámolt valamit, ezért vulkáni méretű csokoládégejzír csapott fel a plafonra. Tehát az egyik következtetésem az, hogy az illető nem a legjobb matekos. Másrészről pedig szeret nevetni és megtréfálni másokat. Tehát barátkozó típus és közkedvelt személy. A tenyerek megvizsgálása során szintén nyomokat kerestem. A tettest azonban a konyhában hagyott bizonyíték buktatta le. Határozottan állíthatom, hogy a csíny elkövetője nem más, mint ennek a telefonnak a tulajdonosa. Látható benne, hogy próbálta átváltani a mértékegységeket, bár nem sok sikerrel. Illetve némi pudingpor is ráhullott. Szóval ügy lezárva, amint az eszköz tulajdonosa jelentkezik.

A gyerekek némán bámultak a nyomozóra. Hosszú perceken keresztül nem mozdult senki, ezért P. T. Holmes felállt, és egy magas, vékony, 12 év körüli fiú elé lépett, majd átnyújtotta neki a telefont.

– Azt hiszem, ez a tiéd – mondta.

A fiú bűnbánóan lehajtotta a fejét, elvette a telefont, és a foga között duruzsolva válaszolt:

– Jó vicc lett volna, ha odafigyelek. Sajnálom. Megtanultam a leckét, és ezentúl jobban fogok figyelni matekórán is.

A többiek állva tapsolták meg a nagy nyomozót, aki pillanatok alatt eltűnt a szemük elől.

Kovács Dalma