Emese és Viktor reggel fél kilenckor dörömbölt Holmes ajtaján. A nyomozó fáradtan, kalapban és köntösben nyitott ajtót.

– Mi tetszik? – kérdezte nem túl barátságosan.

– Holmes, ezt látnod kell! Valaki feldíszítette a tábor egyik fáját, mint egy karácsonyfát. A felnőttek forronganak, a gyerekek ott ugrálnak körülötte. Senki nem tudja, mi történhetett – magyarázta Emese.

– Öt percet kérek, és indulhatunk – csukta vissza az ajtót a nyomozó.

Valóban öt perc alatt el is készült, és már mentek is a főtérre. A tábor összes gyereke és minden felnőtt ott toporgott, és hangosan próbálták megfejteni, hogy mi történhetett.

Ahogy a nyomozó megérkezett, rögtön ráterelődött a beszélgetés, hogy ő biztosan megoldja az ügyet, és még sosem volt ilyen ügyes nyomozója a tábornak… Holmes mellkasa dagadt a büszkeségtől, hogy ennyire nagy hírnévre tett szert.

A felnőttek azonnali válaszokat akartak. A nyomozó elővette a nyalókáját, majd felnézett a hatalmas fára.

– Ehhez létra kellett – jelentette ki.

– Hívjátok ide Lacit! – kiáltotta Noémi. A gyerekek, mint egy hírkígyó, pillanatok alatt előkerítették Lacit, a gondnokot.

– Hol van a létrád? – kérdezte Holmes.

– Hol lenne? A helyén – rántotta meg a vállát Laci.

– Nem tűnt el egy percre sem? – faggatta tovább Holmes.

– Nem tudok róla, de persze nem a létrám mellett alszom. A raktár pedig zárva van.

– Tehát nem létra… de akkor mi? – gondolkodott hangosan Holmes.

Nézte az ágakat, majd egy alsó díszt levett, hogy közelebbről is lássa.

– Nézzétek csak! – mutatta oda a felnőtteknek. Mindannyian elcsodálkoztak. A gömb formájú díszen az egyik táboros neve állt, a hátulján pedig egy jó tulajdonság. Erre a többiek is elkezdték leszedni a díszeket, amíg érték.

– Ezen az én nevem van! – kiáltott fel Dani, az egyik táboros fiú. Egyre többen találták meg a saját, névre szóló díszüket.

Holmes, miközben gondolkozott, körbejárta a fát. Az egyik helyen egy kis szilánkot talált. Felvette, hogy közelebbről is megvizsgálhassa.

– Ki vezeti a dróntábort? – fordult Niki felé.

– Én – szólalt meg Bandi Niki mellett.

– Hadd lássam a drónokat! – kérte Holmes, és Bandi máris mutatta az utat.

Amikor visszaértek, már szinte mindenkinek a kezében volt a saját dísze.

– Horváth Gergő! Kérlek, hogy küldjétek ide Horváth Gergőt! – kiáltotta Bandi.

A gyerekek gyorsan megtalálták a 8 éves fiút, és előreküldték. Holmes csendesen félrevonult, Bandi pedig faggatni kezdte a fiút:

– Miért? És hogyan?

Gergő lehajtotta fejét, majd a könnyeivel küzdve válaszolt:

– Nálunk még sosem volt otthon karácsonyfa. Nem volt rá pénzünk. Mivel itt mindenki olyan nekem, mintha a családom lenne, gondoltam, hogy csinálok egy karácsonyfát. Éjszakánként írtam meg a díszeket, és az egyik drón segítségével akasztottam fel a fára. Sajnálom, nem akartam rosszat.

– Egyáltalán nem csináltál rosszat! Sőt, ez volt a lehető legjobb dolog, amit tehettél – felelte Bandi, és az egész tábor, mint egy hatalmas pókháló, összeölelkezett, középen Gergővel.

Kovács Dalma