Mégsem a legrosszabb nyaram
Táborvilág
PEOPLE TEAM tábor

Mostanában gyakran eszembe jut nagymamám kedvenc szólása: „Január, február, itt a nyár.” Ezzel szokott biztatni, amikor már nagyon elegünk van a télből. Most igazán aktuális, mert alig várom a nyarat, hogy újra mehessek a PEOPLE TEAM-táborba.

Tavaly nem gondoltam volna, hogy az a két hét így megváltoztatja az életemet. Éppen nagy lelki válságban voltam a szüleim válása miatt, hisz hónapok óta ment otthon a veszekedés, a cirkusz. Persze előttem próbálták titokban tartani, de végül bejelentették, hogy külön folytatják. Bár sejtettem, mégis egy világ omlott össze bennem. Tizenöt évesen véget ért a gyerekkorom? El sem tudtam képzelni, mi lesz ezután. Mindketten bizonygatták, mennyire szeretnek, továbbra is otthon érezhetem magam náluk. Mi vagyok én, vándormadár? Hol anyánál, hol apánál lakom majd? Ráadásul a gimiben is minden új volt, a régi sulim, barátaim védőhálója is szétfoszlott. Ugye érthető, hogy életem legrosszabb nyarára készültem?

Ekkor jött a váratlan segítség: Kata, a padtársam rábeszélt, hogy menjek el vele a PT-táborba. Ő már kétszer volt, és imádja. Nekem semmi kedvem nem volt hozzá, de annyi jót mesélt róla, addig győzködött, hogy beadtam a derekamat. Mit veszíthetek? Üljek otthon a feszült légkörben, és hallgassam az örökös vitatkozást? Az sem jobb, ha a költözésen és a jövőmön agyalok. Legyen inkább a tábor.

Utólag értékelve: ez életem egyik legjobb döntésének bizonyult. Az a két hét olyan volt, mint egy fesztivál. Nemcsak magyarokkal, hanem külföldiekkel is kapcsolatba kerültünk. Kata lett a szobatársam, és végig mellettem állt. Azonnal bemutatott a vezetőnek, Aternak és a mókusoknak, a segítőknek, akik befogadtak. Így hamar otthon érezhettem magam. Sőt, a napjaim gondtalanabbul teltek, mint ha otthon maradtam volna.

A gazdag témaválasztékból a kuktatábor nyerte el a tetszésemet, mert az nem terhelte meg az én szétszórt agyamat. Akkoriban ugyanis nehezen tudtam tartósan koncentrálni. Szerencsére ez már a múlt. A piaci látogatások, a receptek böngészése és a főzés teljesen kikapcsolt, elvarázsolt. Imádtam minden pillanatát. A tanárunk olyan érdekesen mutatta meg nekünk az ételkészítés csínját-bínját, hogy erőfeszítések nélkül elsajátítottuk az alapokat. Lehet, hogy szakács leszek?

A szabadidős programokat is nagyon élveztem, kihasználtunk minden pillanatot. Ahogy teltek a napok, egyre kevesebbet gondoltam az otthoni bajokra. Már nem tűnt olyan sötétnek a jövőm. A tábor végére sikerült visszatalálni a régi önmagamhoz, sőt a szüleimmel is megértőbb lettem.

Az idén alig várom, hogy megint részese legyek ennek a fergeteges vakációnak. Katával már hetek óta tervezgetünk.

Lejegyezte: Laczkó Zsuzsa

AJÁNLOTT

Táboros tiniszerelem

Táborvilág
Van olyan olvasó, akire táborozás közepette talált rá az első szerelem? Ezen írás szerzőjére igen. 1986, sóstói úttörőtábor.…

Friss

This will close in 21 seconds