A táborvezető ajtaja előtt hosszú sor állt. Hatalmas volt a lárma, alig lehetett az irodában beszélni. Zsolt mérgesen nyitotta ki az ajtót:

– Mi ez a nagy lárma? Így nem lehet dolgozni!

A sorban állók elhallgattak. Egy fiú lépett elő, és magához vette a szót:

– Ne haragudj, Zsolt, de ezt már mégsem hagyhatjuk szó nélkül!

– Mégis mi történt? – érdeklődött a táborvezető.

– Valaki azzal szórakozik, hogy mindent felcetliz. Szó szerint mindent. Ajtót, ablakot, kilincset. Még a fogkefémen is cetli van! – mutatta Zsolt felé az említett tárgyat Vencel.

– Azonnal hívjátok ide Holmest! – adta ki a parancsot Zsolt.

Egy fiatal mókus elszaladt, hogy megkeresse a nagy nyomozót. Zsolt addig a többiek panaszát hallgatta:

– A cipőmet is felcetlizte – sopánkodott egy másik fiú.

– Nekem pedig a kedvenc hajpántomra tett cetlit – mutatott a feje tetejére a kislány.

Zsolt már kezdte elveszíteni a türelmét, amikor végre megérkezett P. T. Holmes ballonkabátjában és kalappal a fején.

– Holmes! Végre, hogy itt vagy! – kiáltotta Zsolt, és kezet rázott a nyomozóval.

– Ha hívnak, jövök.

– Nézd! Valaki azzal szórakozik, hogy mindent felcetliz. Az egész tábor ilyen papírokkal van tele – magyarázta Zsolt.

Holmes körbenézett. Alaposan megvizsgálta a papírokat.

– Egy dolgot azonnal leszögezhetünk – jelentette ki Holmes.

– Mit? – szóltak egyszerre többen, akik a nyomozót figyelték munka közben.

– Azt, hogy a tettes angoltáboros.

A jelen lévő gyerekek, felnőttek mind egyszerre csodálkoztak el. Mérgükben senkinek nem jutott eszébe, hogy megnézze a feliratokat a cetliken. Holmes folytatta:

– Nem gondolom, hogy az illető ártó szándékkal követte el eme bűntettet. Ha alaposan megnézik a papírokat, mindegyiken szerepel egy szó, avagy egy kifejezés angol nyelven. Ennek oka véleményem szerint, hogy az illető gyermek megtanulta az adott szót vagy kifejezést. A cetlikkel fejezte ki az örömét. Amerre járt, mindenhol kis papírokat hagyott, ezzel jelezve saját magának is, hogy ismeri a szó angol megfelelőjét. Tehát nincs más dolgunk, mint követni a nyomokat. Azok majd elvezetnek a tetteshez.

Holmes, Zsolt és még néhány mókus elindult a nyomok irányába. A cetlik egészen a focipályáig vezették a csapatot. Az egyik mókus ki is szúrt ott valakit, és kiabálni kezdett:

– Nézzétek, ott van Robi!

A társaság a fiú felé fordult. Zsolt és Holmes a többieket hátrahagyva odamentek Robihoz.

– Mit csinálsz itt? – kérdezte Zsolt a fiútól.

Robi zavarba jött, és a háta mögé dugta mindazt, ami a kezében volt.

– Mit rejtegetsz ott, fiam? – mutatott a háta mögé Holmes.

Robi még mindig nem mert megszólalni. Zsolt leült a lelátóra, és a fiút is hellyel kínálta.

– Te voltál az? Te ragasztottál mindenhová cetliket? – tette fel a kérdést Holmes.

– Én voltam – suttogta Robi.

– De miért? – csodálkozott a fiú viselkedésén Zsolt.

– Én azt hiszem, tudom – jelentette ki Holmes.

Robi segélykérő tekintettel bámult a nyomozóra.

– Nos. A napokban többször is láttam Robit, amint fel-alá járkált és szavakat ismételgetett. Látszott rajta, hogy küzd a tanulással. Letettem a közelébe egy tanulást segítő történetet, amit még annak idején egy jóbarátom írt. A történet ötleteket ad, és segítséget nyújt az ismeretek elsajátításában. Úgy látom, Robi megtalálta az olvasmányt, és hasznosította. Annyira örült, hogy végre a fejében maradtak a szavak, hogy mindent felcetlizett.

– Így történt? – fordult Zsolt Robi felé.

A fiú bólintott.

– Holmes, esetleg… – akarta volna mondani Zsolt a nyomozónak, de ő addigra már eltűnt.

Az esti program pedig számháború helyett cetlivadászat lett.

Kovács Dalma