Művészet és örömforrás
'DENMÁS
PEOPLE TEAM tábor

A zene születésünktől része az életünknek, gondoljunk csak a bölcsődalokra, amikkel édesanyánk álomba ringatott minket. Később a ritmusos mondókák, kedvelt gyermekdalok, népdalok kísérik végig az óvodai és iskolai éveket.

2023. november 20-án szerte a világban, nagyon sok helyen reggeltől estig az ének és a zene lesz a főszereplő. Ekkor van ugyanis az ifjú zenebarátok világnapja. Az Ifjú Zenebarátok Nemzetközi Szövetsége (JMI, Jeunesses Musicales International) a fiatalokkal és zenével foglalkozó legnagyobb egyesület a világon. 1945 óta létezik, Brüsszelből indult, a célja elősegíteni a fiatalokat, hogy a határokon keresztül is hozzáférjenek a zenéhez, akár alkotni, akár hallgatni akarják. A szövetség 1968-ban Lisszabonban tartott kongresszusának határozata alapján született ez a világnap.

Mik a célkitűzései?

Egyrészt igyekeznek a fiatalokban felébreszteni a zene iránti fogékonyságot, azt elérni, hogy az életükben meghatározó szerepe legyen a muzsikának. Köztudott, hogy a művészetek jótékonyan hatnak testre, lélekre, hozzásegítenek a kiegyensúlyozottabb egyéniség kialakulásához. Szakértők szerint a zenével foglalkozó gyerekek logikusabban gondolkodnak, igényesebbek minden téren.

Másrészt azt is szeretnék elérni, hogy a zenének, az emberi kultúra egyik lényeges részének ugyanolyan megbecsülésben legyen része, mint a matematikának, irodalomnak vagy a sportnak.

Hogyan ünnepelnek a gyerekek?

Mónika: „Mi az iskolánkban rendhagyó énekórát tartunk. Timi néni, az énektanár vezetésével az egész suli összegyűlik a tornateremben. Néha meghívott előadók is vannak, tavaly egy híres hegedűművész adott hangversenyt. Az idén közös éneklésre készülünk: alsósok, felsősök, tanárok együtt egy népdalcsokrot adnak elő. Alig várom, mert imádok énekelni.”

Regina: „Én is régóta énekkaros vagyok, de pár éve zongorázni is tanulok. Először a fuvolaszakkörben kedveltem meg a muzsikálást. Most óriási izgalommal készülök, mert a világnapi gálán én is szerepelni fogok. Minket, zenesulisokat kértek fel, hogy játsszunk valamit. A Schubert-dalok biztos tetszenek majd a többieknek is.”

Botond: „Nálunk működik egy ifjú zenebarátok köre, ahol rendszeresen foglalkozunk komoly- és kortárs zenével is, persze egy pici könnyedebb műfajt is becsempészünk. Az idén nyílt ünnepi foglalkozást tartunk, bárki jöhet. Lesz egy kis zenetörténet, a végén pedig totó, amivel Mozart-golyókat lehet nyerni. Remélem, sikeres lesz.”

Kodály Zoltán szavain valamennyiünknek érdemes elgondolkodni: „Aki zenével indul az életbe, bearanyozza minden későbbi tevékenységét, az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti sok bajon. A zene tápláló, vigasztaló elixír, és az élet szépségét, s ami benne érték, azt mind meghatványozza.”

Laczkó Zsuzsa írása

AJÁNLOTT

Az elkóborolt újonc

'DENMÁS
Ms. Ágnes, az angoltáborosok vezetője kiabált, és kopogott Holmes ajtaján: – Holmes! Nyissa ki! Azonnal segítenie kell! A…

Pünkösdvasárnap

'DENMÁS
Zsófi és Matyi a nagyszüleikkel töltötték a pünkösdi hosszú hétvégét. Együtt elutaztak Nagymama és Nagypapa szülőfalujába. Ebben a…

Mennyit ehetünk?

'DENMÁS
– Nagymama, képzeld – mesélte Matyi –, Panni az oviban mindenki maradékát megeszi. Az óvó néni rá is…

Micsoda Muki!

'DENMÁS
– Ne-po-mu-ki – betűzgette egy szobor feliratát Matyi a Duna-parton sétálva. Nagyon büszke volt arra, hogy kezdte ismerni…

Friss