A tábor harmadik estéjén mindenki a szalonnasütésre készült. Már izzott csendesen a tűz, amelyet a felnőttek raktak és a mókusok kitartóan őriztek. A gyerekek, akik innen-onnan szállingóztak, megkapták a nyársakat. Mindenki feltűzdelte rá a szalonnát, és a másik kezében egy szelet kenyérrel helyet foglalt a tűz körül. Voltak, akik eleinte finnyáskodtak, hogy hol a kés meg a tányér. Végül azért ők is megbarátkoztak a helyzettel.

Patrik, a dj zenét is szolgáltatott. A legjobb dalokat játszotta le. Hatalmas volt a pörgés és a buli.

Már a mályvacukrok pattogtak a tűzben, amikor egyszer csak Zoé, egy első táborozós kislány felkiáltott:

– Áááá!!!

A körülötte ülő gyerekek felugrottak és hatalmas sikoltozásban törtek ki. Rami, az egyik körletvezető lépett oda, és próbálta lecsillapítani a kiabálókat.

– Nyugodjatok meg! Zoé, mégis mi történt? Miért kiabáltál? – fordult a rémült kislány felé.

– Nézd! – mutatott a háta mögé Zoé.

A látványtól Rami is sikított egyet, de aztán erőt vett magán, és gyorsan odahívatta a táborvezetőt, Mikit.

– Te is beszálltál a kórusba? – nézett nevetve Ramira a férfi.

– Ide nézz! Békák! Mindenütt békák! – mutatott a padok mögé a nő.

– Ezek meg hogy kerültek ide? – csodálkozott el Miki. Addigra már a táborlakók nagy része ott zsibogott. A lányok a padokra álltak félelmükben. A bátrabb fiúk próbálták összefogdosni az állatokat, de rettentő sokan voltak.

– Valaki szaladjon el Holmesért! – szólt a körülötte lévőkhöz Miki.

Két mókus, Gréta és Zsófi vállalták a feladatot, csak ne kelljen több békát látniuk.

Mire Holmes megérkezett, a gyerekek többségét már elkísérték a lakókörletükbe, hogy nyugodtan tudjanak a felnőttek intézkedni.

A nyomozó ballonkabátjában és kalapjában egy darabig némán figyelte a szinte tengerként hullámzó békarajt. Miki meg volt győződve róla, hogy Holmes nevet, bár nem látta az arcát.

P. T. Holmes elővette a nyalókáját, és halkan beszélni kezdett:

– Bevallom, hogy első pillanatra azt hittem, meg kell mondanom, hogy tanácstalan vagyok. A nagy Holmes most az egyszer nem tudja megfejteni a rejtélyt. Az járt a fejemben, hogy micsoda szégyen lenne, ha valóban így történne. De szerencsére, mint mindig, most is megvilágosodtam. Tudomásom szerint ilyen eset még nem fordult elő a PEOPLE TEAM-táborok történetében. Tehát nincs a közelben semmilyen vizes terület, amely idevonzotta ezeket a kétéltűeket. Így arra következtetek, hogy nem lehet más a ludas az ügyben, csakis az egyik táborozó.

– De ennyi gyerek között hogyan találjuk meg a tettest? – vágott a nyomozó szavába Miki.

– A dolog nem egyszerű, de van egy megoldás. Bár nem szokásom efféle irányba terelni a nyomozást, most mégis megteszem, és a megérzéseimre hagyatkozom. E szerint pedig azt gondolom, hogy a kutatótáborosok között kell keresni a békainvázió szervezőjét.

Miki azonnal visszahívatta a kutatótáboros gyerekeket. Holmes végignézett a társaságon, néhány gyerekhez egy-egy kérdést is intézett, végül Mikire nézett, és nevetve így szólt:

– Amennyiben legközelebb a kutatótábor oktatói érdekes kísérleteket tárnak fel a gyerekek előtt, érdemes felhívni a figyelmet eme kísérletek hátrányaira is, mielőtt újra balul sül el valami.

– Ezt hogy érted? – értetlenkedett Miki.

– Röviden: nincs tettes. Bővebben? Az egyik tudós elmesélte a gyerekeknek, hogy miként csalogatják elő egyes népek a békákat, hogy aztán befogják őket, és átköltöztessék másik területre. Ezen felbuzdulva a gyerekek elvégezték a kísérletet, amely – úgy tűnik – hiteles forráson alapult.

Miki a csapatra nézett, és mindenki hatalmas nevetésben tört ki. Holmes távozott, a kutatótáborosok pedig az ismert módszert felhasználva próbálták továbbterelni a békákat.

Kovács Dalma