A PEOPLE TEAM összes táborozója összegyűlt, hogy megnézze a kiállítást. A fotóstáborosok egész héten lelkesen készültek, hogy bemutassák a munkájukat. Az egyik tábla azonban le volt takarva. Néhány kíváncsiskodó gyerek odament, hátha oldalról be tud kukucskálni, de a fotóstábor egyik tagja folyton ott őrködött.

– Ez a fal egyelőre titok – közölte a gyerekekkel Andris.

– Ez így nem igazság! – jegyezte meg Noel.

– Sajnálom, de nem nézhetitek meg, majd csak akkor, ha eljött az ideje – magyarázta Andris.

– Mikor jön el az ideje? – kérdezte Noel.

– Hamarosan. A megnyitó után már ezt is mindenki láthatja – felelte Andris.

A gyerekek otthagyták, és elmentek a többi képet megnézni. Nagy volt a sürgés-forgás. Perceken belül kezdődik a megnyitóünnepség. A fotóstáborosok izgatottan igazgatták a képeiket, néhányat még kicseréltek, átpakoltak.

Megérkeztek a táborvezetők is. Mindenki elfoglalta a helyét. A megnyitó egy versszavalattal kezdődött, amit a színházi tábor egyik tagja mondott el. Utána egy rövid táncprodukció következett, majd a fotósok vezetője mondott néhány szót.

Végül színpadra szólították Atert is, hogy átadjanak neki egy ajándékot. Mindenki izgatottan figyelte a jelenetet, mert ez eddig nem volt szokás a tábor életében. A táborozók felsorakoztak Ater előtt, és nagy tapssal üdvözölték. Andris még mondott néhány gondolatot, majd megtörtént a nagy leleplezés. Lehullott a lepel a tábláról, amire már mindenki nagyon kíváncsi volt.

Az összes képen Ater szerepelt, és persze a táborlakók. A fotóstáborosok egész héten titokban követték Atert, és pillanatképeket készítettek róla. Fantasztikus életképek születtek. Az egész csapat örömujjongásban tört ki. Fütyültek, tapsoltak, nevettek. Az egyik képen azonban megakadt mindenki szeme. Még a táborozók is tágra nyílt tekintettel nézték az ismeretlen képet. Egy közös képen szerepeltek a fotóstáborosok és Ater. Az egész kép egy nagyon egyszerű, közös pillanatot ragadott meg, amin végtelen boldogság volt látható.

– Vajon ki készítette a képet? – súgtak össze mindnyájan.

– Hívjuk ide P. T. Holmest! Ő biztosan megfejti a rejtélyt – szólt közbe Andris, és már szaladt is megkeresni a nyomozót.

Mire visszaértek, hatalmas lett a zűrzavar. Andris és Holmes alig tudták átverekedni magukat a tömegen. Útközben már mindenbe be lett avatva a nyomozó, ezért megállt a képek előtt, és nagyítóval a kezében végignézte mindet.

– Hm. Nagyon érdekes. És ez a technika… – így motyogott magában a ballonkabátos, kalapos Holmes.

A fotóstáborosok ott álltak körülötte, és várták, hogy mikor mond végre valami értelmeset.

Holmes sokáig bámulta a fotókat. A tábor lakói már szétszéledtek ünnepelni, csak a fotósok és a táborvezetők maradtak a helyszínen.

A nyomozó elővette a nyalókáját, megfordult, és végre megszólalt:

– Nos. Ez a rejtély feladta a leckét még nekem is. Megvizsgáltam az összes képet, átnéztem a fotózási technikákat, a kidolgozást, a kompozíciót, szóval mindent. Mégis azt kell hogy mondjam, nem tudnám pontosan megmondani, hogy ki készítette a képet. Abban biztos vagyok, hogy profi eszközt használt az illető. Abban is biztos vagyok, hogy érti a dolgát, és nem ez az első kép, amit készített. Mégsem tudom megmondani, hogy ki ő. Nagyon alapos munkát végzett annak érdekében, hogy ne jöjjünk rá a kilétére. Ezért azt gondolom, hogy elég, ha mindenki elégedett, és örül a képnek. Vannak titkok, amiket talán jobb, ha nem fejtünk meg.

A táborozók és a táborvezetők egyetértve néztek össze.

– Valahogy mégis meg kellene köszönnünk neki – mondta végül Andris.

– Mit gondol, Holmes? – kérdezte az egyik táborvezető, de a nyomozó addigra már eltűnt a szemük elől.

A fotóstáborosok még egy darabig gyönyörködtek a képekben, aztán ők is mentek a többiek után ünnepelni.

Kovács Dalma