Napi 200 köszönés
Táborvilág
PEOPLE TEAM tábor

Egészen különleges dolgok is megeshetnek egy-egy közösségben, így például egy nyári táborban is. Megkérdeztük a PEOPLE TEAM (PT) néhány résztvevőjét arról, mi volt a legemlékezetesebb, táborhoz köthető élményük. Íme:

„Véletlenül labdával fejbe rúgtam a barátnőmet, amit a fotós pont lekapott. Az apukája meglátta a Facebookon, és elküldte nekünk.”

„Az egyik barátom azt mondta, hogy semmisítsük meg a pótbüfékártyáját, hogy ha azt valaki megtalálná, ne tudja használni. Ezért bevizeztük, lefagyasztottuk, széttörtük. Két perccel később jött megkérdezni, hogy ugye még megvan a kártyája, mivel elvesztette a sima büfékártyáját.”

„Egy galamb berepült a tetőtéri szobába, és meg kellett fognunk egy zacskóval, hogy ki tudjuk tenni. Szerencsére nem lett baja, és a cuccaink is megúszták.”

„Hoztak egy kígyót, és amíg a felügyelője elment valahova, addig a gyerekek összevesztek azon, hogy kinél legyen, és ezalatt a kígyó elsiklott.”

„Lementünk a hangárba, vettünk fagyit, és az egyik barátom elmondott egy viccet, mire úgy nevettem, hogy kiköptem a fagyit.”

„Tavaly megismerkedtem egy-két gyerekkel az informatikatáborban, a délutáni gépezési órákban vírust csináltunk, és azzal terrorizálom az infós gépeket az iskolában.”

„Az angoltáborban az volt az első feladatunk, hogy mondjunk magunkról valami különlegeset. Semmi épkézláb dolog nem jutott eszembe, így mikor rám került a sor, benyögtem, hogy a kutyám idősebb nálam. Ami amúgy igaz, két év van köztünk.”

„Az új barátom Tarzant játszott az étkezőben.”

„A szobatársammal a legelső napon versenyeztünk, hogy ki bír tovább fennmaradni. Új rekord született köztünk. Tavaly ő nyert hajnali 2-vel, idén én nyertem 3:25-ös idővel. Kemény volt. Természetesen másnap megbántuk: elég fáradtak voltunk egész nap…”

„Elhatároztam, hogy egy nap alatt 500-szor köszönök, de végül csak 200-szor sikerült.”

„A csapatunkkal kiálltunk a két ház közötti részhez, és mindenkitől megkérdeztük, aki arra járt, hogy lesz-e a barátunk.”

„Mindig felvittük a szobába dugiban a kekszeket.”

„Egy nagy hőscincér volt a szekrényünkön; mindenki sikított, éjfél körül lehetett. Volt egy dobozunk, amire lyukakat fúrtunk, és sikerült beletennünk. Aztán annyira a szívünkhöz nőtt, hogy elneveztük Elemérnek. Másnap elengedtük természetesen.”

„Jóska magyarul beszélt az angoltanárokhoz. A tanárok nem értették, hogy mit mond, de Jóska továbbra is beszélt hozzájuk, és követte őket.”

„Elmentünk moziba, és annyira bénák voltunk, hogy beleöntöttük a popcornt a pohártartóba, és onnan ettük.”

„Éjjel átszöktünk egymáshoz kártyázni. Elég hamar lebuktunk. A második alkalommal már ügyesebben csináltuk: ahogy hallottuk, hogy jön a mókus, a nem a szobában lakók bebújtak a szekrénybe. Ez volt a helyes taktika!”

AJÁNLOTT

Táboros tiniszerelem

Táborvilág
Van olyan olvasó, akire táborozás közepette talált rá az első szerelem? Ezen írás szerzőjére igen. 1986, sóstói úttörőtábor.…

Friss