Alkotótábor Kecskeméten
Táborvilág
PEOPLE TEAM tábor

A művészeti táborok lehetőséget biztosítanak az önkifejezésre – vagy akár az eddig rejtve maradt képességeink kibontakoztatására is.

Ügyes kezek

A művészeti tevékenységek nemcsak a kreativitásra, de a finommotoros képességekre is hatással vannak. Az alkotás folyamata – például egy termésekből fűzött karkötő vagy egy csendélet elkészítése – edzi a koordinációt, a látást és a térbeli készségeket. A PEOPLE TEAM kézművestáborában minden a fantáziáról és a képzelet megvalósításáról szól.

Az egyik legmenőbb szekció

A kézművestábor a délutáni kreatív foglalkozásokból nőtte ki magát. A nagy érdeklődésre való tekintettel a táborvezetők úgy döntöttek, hogy az angol, a számítástechnika és az egyéb „komoly” kurzusok mellett elindítják a délelőtti kézműves szekciót is. Már az első évben turnusonként 25 gyerek érkezett, hogy mindent kipróbáljon, amire egy művészpalántának szüksége lehet. Minden nyáron előkerül alapanyagként az agyag, a textil, a gyapjú, a kő, a fa és a viasz. Akvarell- vagy ceruzarajz, csendélet vagy önarckép, gyertyaöntés vagy tűzzománc – bármi kipróbálható a gyerekek igényei szerint.

Bármi jöhet

A kézművestáborban felhasználnak minden olyan alapanyagot, amely könnyen és gyorsan elérhető. Az üvegfestéshez nem visszaváltható palackokat gyűjtenek: gyertyatartó, színes váza vagy éppen evőeszköz-tároló készül belőle az anyukák legnagyobb örömére. A vécépapír-gurigák is számos átváltozáson mehetnek keresztül. Számtalanféle báb vagy dísz készülhet belőlük. A büfében keletkező üdítőkupakhegyekből ragasztó segítségével gyönyörű montázsok születnek.

Az egész tábor kreatív

A táborozók fantáziája miden eseményhez nélkülözhetetlen. A színes csapatok zászlóit és jelvényeit a gyerekek készítik el. Megtervezik a mintát, megrajzolják és kifestik a lobogójukat és feldíszítik a csapattablót. Ehhez alapanyagot: krepp-papírt, festéket, ragasztót, egyebeket kapnak, ám ez az eszkötár soha nem elégíti ki a táborozók igényeit. Mindenki azt tesz hozzá, amit éppen talál. Így lehet egy kólásüvegből váza, egy lepedőből szellemjelmez, egy leszakadt gombból nyusziszem. A másik nagy kedvenc a pólófestés. Mindegy, hogy fénymásolt mintákról van szó, vagy szabad kézzel rajzolt figurákról, előbb-utóbb megjelennek a legfurább mintázatú felsőket viselő táborozók. Az elnagyolt rajzokon alig felismerhető rocksztárok és hírességek mosolyognak. Nincs olyan rajzfilmhős, akit ne öntenének textilfestékbe. A karkötőláz általában már a második napon elharapódzik a táborban. Sötét sarkokban, az éjszaka leple alatt vagy lopott percekben készültek a „Titkos barát” nevű gigantikus játék ajándékai.

AJÁNLOTT

Táboros tiniszerelem

Táborvilág
Van olyan olvasó, akire táborozás közepette talált rá az első szerelem? Ezen írás szerzőjére igen. 1986, sóstói úttörőtábor.…

Friss