Ne maradj le a táborozásról!
'DENMÁS
PEOPLE TEAM tábor

Még előttünk van a nyári szünet, de az idő gyorsan repül. Bár a vakáció még távolinak tűnhet, nem szabad az utolsó pillanatra hagyni a programszervezést. Érdemes már most elkezdeni azon gondolkodni, hogy hol töltse gyermekünk a nyarat, és főleg, hogy milyen táborba menjen.

Az űrkutatástól a régészetig

Szerencsére bőséges választék áll a rendelkezésünkre. A táborok többsége már meghirdette 2022-es turnusait, és a jelentkezési lapok is működnek. A lehetőségek száma szinte végtelen, ezért – hogy ne kelljen majd kapkodni – érdemes mihamarabb felmérni, milyen témájú és felépítésű táborok szerepelnek az állandóan megújuló és a gyerekek kívánságai szerint is alakított kínálatban. Emellett természetesen még számos szempontot kell mérlegelni. Beszéljük meg a csemeténkkel, hogy neki milyen elképzelései vannak, majd közösen hozzunk döntést!

17-féle tematikus tábor

Az 1991 óta működő PEOPLE TEAM nyaranta három egyhetes turnust szervez, ahol a tematikus foglalkozások mellett számos közösségi program, kalandok, bulik várják a táborozókat. Július végén és augusztus elején kreatív és alkotókedvvel teli gyereksereg népesíti be a kecskeméti táborhely épületeit és sportpályáit. Az ország egyik legnagyobb táborába az ország minden részéből érkeznek angol nyelvet, számítástechnikát, fotózást vagy éppen robotikát tanulni vágyó fiatalok. A napi 210 percnyi intenzív kurzusok tematikáját a táborozók alakítják saját igényeik szerint. A cél minden esetben az, hogy játékosan és szórakozva minél több ismeretet sajátítsanak el. Az örökmozgók sportot vagy táncot is választhatnak. A nap többi részében sem unatkozik senki: versenyek, koncertek, strandolás és sportbemutatók színesítik a délutánokat és az estéket.

Gyűjtsünk információt!

Ajánlatos már hónapokkal előre tájékozódni, feltérképezni a lehetőségeket és elgondolkodni a következő nyáron, így a gyerek is jobban fogja érezni magát. Megnyugtató lehet az is a számára, ha időben rákészülhet a programokra. Nézegessük meg az elmúlt évek tábori fotóit és felvételeit, tájékozódjunk a véleményekről a közösségi médiában! Vegyük fel a kapcsolatot a táborvezetőkkel! A legtöbb tábor már szervez személyes vagy online tájékoztatókat, ahol van lehetőség kérdezni. Az ilyen alkalmakba vonjuk be a gyerekeket is, hiszen az ő nyaralásukról van szó. Ha eldőlt, mit választunk, a lehető leghamarabb töltsük ki a jelentkezési lapokat. A tapasztalat szerint a legnépszerűbb turnusok már május közepére megtelnek.

AJÁNLOTT

Támadás Barbie ellen

'DENMÁS
Anna, a 8 éves, kézművestáboros lány lihegve szaladt be a KecskeNEWSás szerkesztőségébe. – Nem fogjátok elhinni, mi történt!…

Tábori karácsonyfa

'DENMÁS
Emese és Viktor reggel fél kilenckor dörömbölt Holmes ajtaján. A nyomozó fáradtan, kalapban és köntösben nyitott ajtót. –…

Álarcos énekes

'DENMÁS
Már javában zajlott a PT-szalagavató, amikor egyszer csak megállt a zene. Hangosan felmorajlott a bulizó tömeg. A zenekar…

A tökéletes tükörtojás

'DENMÁS
P. T. Holmes ballonkabátjában és kalapjában már korán reggel a konyha felé szaladt. Egy levelet szorongatott a kezében.…

Friss