A táborozók és a táboroztatók biztonsága minden évben az egyik legfontosabb téma. A tábori orvosok 24/7 ügyeletben ugrásra készen várják, hogy segíthessenek. A tábor több pontján mókusok (programfelelősök) és tanárok ügyelnek, hogy megelőzzék a baleseteket; hogy ne jöhessenek be idegenek a tábor területére. Éjszakánként kutyás biztonsági őr vigyázza a rendet.
Ha a gyerekeket kérdezzük, náluk természetesen a pizzanapok száma áll a fontossági sorrend első helyén, de azért akad néhány táborozó, akik átlag feletti eltökéltséggel szívükön viselik a táborlakók testi épségét is. Bármi áron megvédenék társaikat az idegen betolakodóktól. Legyenek azok kóbor kutyák, elszabadult vadállatok vagy földönkívüliek.
Az önkéntes őrző-védő szabadcsapatok általában kora délutántól késő estig járőröző, 10 év körüli kissrácokból állnak. A menetfelszerelésük alapkelléke a házi készítésű golyó-, illetve harapásálló páncél, sisakkal. (Eltelt egy kis idő, mire rájöttünk, hova tűntek a raktárból a lovaglómellények és a kobakok.) Nem maradhat el a tini nindzsa teknőcként hátukon viselt fénykard sem. (A kuktások napokig keresték a nyújtófákat, a képzőművészek meg a kék festéket.) Egy igazi kommandós nem fedi fel a kilétét: az arc eltakarására tökéletesen megfelel a színes tábori csapatkendő. A táboroztatók ezt nem bánják, hiszen így legalább azt lehet tudni, hogy a Zorro-dzsedi-nindzsa mixben feszítő, mindenre elszánt gladiátor melyik csapathoz tartozik.
Egyszer elterjedt a seregben, hogy küszöbön áll egy különösen veszélyes matamatainvázió. Már láttak is néhány felderítőt, akik ügyesen kőnek álcázták magukat. Az információ forrása az egyik zöld táboros harcos lehetett. Vélhetően nem gondolta át, hogy ugyancsak valószínűtlen, hogy az órán megismert, Dél-Amerikában élő teknősfaj eljutott volna Kecskemétre. Vannak kövek a tábor területén? Vannak! Akkor meg honnan tudhatnánk, hogy azok nem génmódosított, a Főgonosz által irányított, rejtőzködő, támadásra készülő matamaták?
Hogy a bátor katonák bizonyíthassák hősiességüket, éjszakai őrséget szerveztünk. Az őrház a tábor szélén álló, raktárnak használt fakunyhó lett. Három-négy fős osztagokba szerveződött GI Joe-k óránkénti váltásban álltak őrt, és figyeltek. Nem állíthatjuk, hogy nem készültek fel: három napi hideg élelem, hálózsákok, zseblámpák mellett minden katonánál megtalálható volt egy csőre töltött vízipisztoly.
Az éjszaka folyamán nagyobb esemény nem történt. Bár azt reggel először nem nagyon értettük, miért morcos a „hivatásos” biztonsági őr, és főleg miért csurom vizes még mindig a terepruhája. Persze, hiszen neki elfelejtettünk szólni, hogy a faház környékén jobb lesz vigyázni.
Az őrszemeket értelemszerűen nem hagytuk felügyelet nélkül: az egész akciót szervező fotóstanár mégsem volt túl boldog attól, hogy egész éjjel egy bokor mögött kellett lapulnia. Kárpótlásul felmentést kapott a másnapi konyhaszolgálat alól.
A gyerekek közül néhányan meg voltak győződve arról, hogy igenis láttak vadállatokat közeledni. Sőt, volt, aki határozottan állította, hogy fél kézzel leterített egy szerfelett vérszomjas fenevadat. A bestia fajtáját illetően csupán bizonytalan információkat volt képes megosztani a kérdezőkkel. A bajnokunk annyit látott a csata hevében, hogy a szörnyetegnek hatalmas karmai és agyarai voltak. A szemei zöldes fényt árasztottak, ám hangot nem adott ki. Talán egy álmos szentjánosbogár járt arra? Soha nem fogjuk megtudni.
Eltelt néhány nap, mire a kommandó megnyugodott, és eleresztette a matamatatámadás gondolatát. Ehhez, mondjuk, kellett egy tábori előadás egy teknősszakértőtől, aki az érdeklődő táborlakóknak bemutatta ezt a kivételes, ám teljességgel ártalmatlan állatot.
