P. T. Holmes éppen a reggeli sétájára indult, amikor az ablakon keresztül észrevette, hogy valami hullik az égből.

– Nahát! Csak nem havazik? Nyáron? Lehetetlen – morfondírozott magában.

Gyorsan felkapta kalapját és ballonkabátját, mert akármilyen meleg is volt, ezek nélkül soha nem indult el. Angol vér csörgedezett az ereiben, és folyton fázott.

Amint kilépett az ajtón, hatalmas káoszt látott maga előtt. Nem rémült káosz volt, inkább olyan de jó, hogy ez a valami potyog az égből felfordulás. A gyerekek boldogan kapkodták az először hónak hitt valamiket.

Holmes is igyekezett egyet elkapni.

– Hm. Ez olyan, mintha… – és már be is kapta. – Igen-igen. Semmi kétség. Ez bizony hamisítatlan sós pattogatott kukorica. De vajon hogy és miért hullik az égből? Itt az idő nyomozni!

Holmes elindult a főépület felé, hátha Nánditól, a táborvezetőtől megtudhat valamit. Nándi és a többi felnőtt már kevésbé élvezte a helyzetet.

– Holmes! Drága barátom! De jó, hogy jössz! Már épp el akartam küldeni érted valakit. Ugye láttad, hogy mi történik? – hadarta Nándi.

– Csak a vak nem látja, hogy pattogatott kukorica potyog az égből. De vajon hogy? – felelte a nyomozó a jegyzetfüzetét és nyalókáját elővéve.

– Fogalmunk sincs. A gyerekek láthatóan nagyon élvezik. Mi azonban kevésbé – morgolódott tovább Nándi.

– Semmi gond. A PEOPLE TEAM-tábor történetének legnagyobb nyomozója itt van, és pillanatokon belül megoldja az ügyet.

– Remélem is – hallatszott egy rémült hang a terasz alá bújva.

Holmes újra kiment az udvarra, és az égre emelte tekintetét. Ahogy telt az idő, úgy tűnt, már a gyerekek sem élvezik annyira ezt az állapotot. Lassan megteltek a pocakok a pattogatott kukoricával, de az még mindig hullott az égből.

A nyomozó egyfolytában jegyzetelt – ki tudja, miről. A gyerekek folyamatosan menekültek a biztonságot adó ebédlőbe.

Már épp a nyalókaevés végén járt a nyomozó, amikor úgy tűnt, rájött a megoldásra.

– Heuréka!

A körülötte állók mind odafordultak, és kíváncsian várták a folytatást, de a nyomozó nem szólt egyebet, csak határozott léptekkel elindult a konyha felé.

A kukták birodalma üres volt.

– Hm. Ez furcsa. Pedig biztos voltam benne, hogy… – morfondírozott magában Holmes.

Aztán egyszer csak a homlokára csapott, és már határozott léptekkel meg is indult a robotikatáborosok terme felé. A többiek izgatottan követték.

Egy szempillantás alatt benyomta az ajtót, és felkiáltott:

– Megvagytok!

Valóban, P. T. Holmes elől senki sem tud elbújni. Ott volt néhány kukta- és robotikatáboros gyerek. A vidámság helyett inkább rémület volt az arcukon.

– Nem tudjuk leállítani! – kiáltotta az egyik fiú.

Zoli, a robotikatábor vezetője lépett elő, és segített leállítani a gépet.

Nándi is odament a gyerekekhez, és csak ennyit mondott:

– Szép munka, srácok, de máskor kérjétek felnőtt segítségét!

Holmes elégedetten távozott. A tettesek pedig jutalmul részt vehettek az esti szemétgyűjtésen és takarításon.

Kovács Dalma