Most is tartó tábori barátságok
Gyerekszem
PEOPLE TEAM tábor

Barátokat találni bárhol lehet, legkönnyebben az iskolában – vagy egy nyári táborban. Máté a PEOPLE TEAM (PT) kecskeméti gyerektáborában alakított ki könnyedén új kapcsolatokat.

„Kétszer voltam PT-s. Második alkalommal a mai napig is tartó barátságok kötődtek. Szerintem nem lehet jobb a tábor, legfeljebb melegebb ételekkel. Például a pizza, az ízlett, csak nem volt meleg. A környezet, fogjuk rá, tiszta volt, és jó volt a közösség. A szállás természetközeli, olyan kollégiumos.

Szerettem a színházi tábort, főleg az esti próbákat és az előadásokat. Sok mindent megtanultam a színészkedésről. Nehéz volt az előadásoknál fapofával nézni a közönséget, de sikerült. Több belsős poénunk lett; a legviccesebb talán az volt, amikor találtunk egy bevásárlókocsit a teremben.

Úgy érzem, változtam a táborban, és ez a változás leginkább a világnézetemhez kapcsolódik. A legkedvesebb emlékeim a bemutatkozáshoz fűződnek, a legszomorúbb pedig az volt, amikor el kellett köszönni. Jövőre is szívesen részt vennék a PT-ben.”

AJÁNLOTT

Nem harap a serpenyő

Gyerekszem
Sütni-főzni tanulnál biztonságban? A 11 éves Pistinek már megérte kipróbálnia a PEOPLE TEAM kuktatáborát. Mi volt a legmeghökkentőbb…

Már nagyfiú vagyok

Gyerekszem
A 17 éves Ákos tavaly táborozott először a kecskeméti PT-ben – és idén még van esélye eljönni, 17…

Sziget helyett PT

Gyerekszem
A 12 éves Evelin is kipróbálta a szuper kecskeméti tábort, a PEOPLE TEAM-et, ezért a tapasztalatairól kérdeztük. A…

Friss

This will close in 21 seconds