A kreatív írósoKN.ak eseménydús hetük volt: 3 vendéget is fogadtak. Mi pedig, ahogy az első kettőnél, a csütörtöki beszélgetés során is tiszteletünket tettük, hogy interjút készítsünk Falcsik Marival. Egy hatalmas köteg, még nem publikált versével lepett meg bennünket, amik gyerekekről, de nem feltétlenül gyerekeKN.ek szólnak. Kitalált karakterek szemszögéből hallhattunk az elmúlásról vagy érzelmekről, de a köreinkben ülő gyerekektől is meghallgattunk néhány sort, akik elkísérték hozzánk a költőt. Aztán a versek felolvasása és az irodalmi műnemek és műfajok közötti különbségek tisztázása után az irodalmárok nekiálltak tetszőlegesen választott formájú portrét írni, én pedig feltettem néhány kérdést Marinak.
KN.: Mikor kezdtél el versekkel foglalkozni?
F. M.: Én azt hiszem, költőnek születtem. Négyéves voltam, amikor az első versemet leírtam. A Futrinka utca című mese Böbe babájára vágytam, de a szüleim nem akarták megvenni nekem, merthogy nem volt túl szép darab. Úgyhogy írtam egy jó hosszú verset, amiben Böbi el akar menni a kislánnyal, aki mindig elsétál a kirakat előtt, a szüleim pedig annyira meghatódtak, hogy megvették nekem a babát. Úgyhogy az első versemmel gazdasági sikert értem el!
KN.: A családod támogat ezen az életpályán?
F. M.: Polgári felfogású szüleim vannak, de nagyon művészetszerető és művészetértő emberek. Ez nekem már eleve nagyon jót tett. Támogattak abban, hogy csináljam is a művészetet, de el sem tudták képzelni, hogy hogyan áll össze egy alkotóművész életmódja. Az én esetemben azt mondták, hogy bölcsészkar, magyar szak, remek irodalomtörténész vagy tanár leszel, ha emellett írsz is, hát jó. Egyszerű dolgom volt ilyen szempontból, mert az a művészet, ami engem megtalált és a véremben csordogál, az valóban a bölcsészkarral mint polgári diplomaszerzéssel összehozható. Nem tettem fel mindent erre 18 éves koromban, szépen megcsináltam a magam irodalomtörténeti dolgait. Tudtam, hogy nem baj, ha lesz kenyér az asztalon holnap is. Külsős könyvszerkesztőként dolgoztam, viszont költő vagyok. Most már nincs polgári pályám, csak költő!
KN.: És mikor jelent meg az első könyved?
F. M.: 2004-ben. Akkor 48 éves voltam. A politikának volt ebben döntő szerepe, mert én 1990 előtt nemkívánatos személy voltam. Tehát, ha nem is az aktív forradalmi ellenzékben, de azért ellenzékben éltem. Nem politikai harcosként, inkább a háttérben álló emberként, aki úgy döntött, hogy építkezik. Csináltam egy magángimnáziumot, ahol a gyerekek nagyon szigorú kézzel fogott, de mégiscsak kérdéseket felvető, szabad gondolkodást tanultak. Ezt találtam ki magamnak arra az időszakra. A kívülállás után, körülbelül 40 évesen kezdtem újra írni. Fogtam 20 verset, amiket én is verseKN.ek tartottam, nem csak dalocskáKN.ak, megkértem egy barátnőmet, hogy írjon a képviselőmként levelet nagy újságoKN.ak. Rögtön őt kezdték gyanúsítgatni, hogy biztos ő írta a verseket, és álnévre gyanakodtak, azt kérdezték, hol volt eddig ez a profi? Azonnal megjelentettek belőle jó néhányat, így mire a kötet megjelent, a 40 versből nagyjából 30-at már publikáltak az újságokban. Én pedig a visszajelzések után kiléptem a fal mögül, hogy a saját nevem szerepeljen a verseimnél. Csak azért nem akartam a nevem ráírni az elején, mert azt szerettem volna, ha az értékelésben nem játszik a személyem, csak a szöveg. Ami pedig megkapta a zseni jelzőt. Aztán a Könyvhéten a kiadó kezébe adtam a kötetem, amit úgy, ahogy volt, minden kihúzás és átjavítás nélkül kiadtak. Persze erre is számítottam, abszolút tudtam, hogy mit adok oda, különben nem mentem volna oda! Nem lehet 48 évesen máshogy benyitni, csak úgy, ha már bent vagy. A tökéletes első kötetem után persze még rengeteget tanultam. De ez akkor, ott egy nagyon komoly terv volt!
KN.: És ez hogy állt párhuzamban a magánéleteddel?
F. M.: Sehogy. Ehhez a kilépéshez egyedül kellett lenni. Megvártam, amíg átmegy rajtam ez az egész, mert a magyar irodalom falát 48 évesen berúgni nagyon durva. Voltak sikerek és sikertelenségek is, mert a berobbanásom után hatalmas csönd volt. Nem problémáztam rajta különösebben, de azért nem volt egy jó korszak. Aztán meg kellett szoKN.i ezt az alkotóéletet, és csak utána csináltam családot.
Barczikay Lilla
KecskeNEWSás-archívum
