Saci nem elsősorban tanulást vár egy nyári tábortól, hanem tapasztalatokat és új barátokat. Ezeket meg is kapta a PEOPLE TEAM gyerekfesztiválján, ahová örömmel visszatérne a jövőben is.
„Kétszer voltam a PT-ben – eddig, de szeretnék még jönni. Nem jártam még más táborban, és nem is fogok menni máshova. Az első alkalommal nagyon féltem, hiszen másik város, meg hasonlók, de hamar belerázódtam, és barátokat is szereztem – nyilván, mivel ez a PEOPLE TEAM. Tavaly voltam másodszorra, és az elsőéves barátaimmal közös szobában éreztük jól magunkat egy teljes hétig. Például vízibombáztunk, de nem a szabadban, hanem a szobákban. Természetesen megbántam/megbántuk, habár ez mégiscsak egy vicces történet.
A szállás szuper! De főleg akkor, amikor dupla szobába költözöl a barátaiddal együtt. Egyébként tényleg minden megvan benne, ami kell. Nagyon jó, hogy a két ház között van a fő folyosó, így mindenki mindenkivel találkozhat. A kedvenc PT-s ételem a pizza és a tészták. Számomra az maga a csoda, amikor meglátom a tésztákat különböző feltétekkel sorakozni.
Kedvenc programnak a kaszinót mondanám, de azért a csapatverseny sem utolsó. Mindig egy szekcióban megyek a barátaimmal, így az esti programok alapból jó hangulatban telnek. Legutóbb fotóstáborban jártam, azelőtt a YouTube/vlogger témára jelentkeztem. Megtanultam, hogy hogyan kell fogni a kamerát, meg hogy hogyan kell azt használni, de a fényekről, megvilágításról és a beállításokról nem igazán beszéltünk, így a hét végére kicsit untam a tematikus foglalkozásokat, ezért több izgalmas, kicsit nehezebb feladatot tennék bele a különböző szekciókba. Például a fotónál nehezebb megadott helyszíneket választanék, hogy bonyolultabb legyen, plusz háttér előtti termék-, étel- és reklámfotózásban is benne lennék. Ennek ellenére is tökéletesnek mondanám a PT-ben töltött heteket, mivel nem a tanulásért, hanem az élményért mentem, és az bizony megmarad örökre.
A legkedvesebb tábori pillanatom a megérkezéshez kapcsolódik, de szerintem sokan ugyanezt mondanák. A leginkább szívbe markoló pedig az elköszönés és a sírás az utolsó napon. A PT-ben barátokat szereztem, és megtanultam azt, hogy ne tartsak mások véleményétől.
A szüleim egyáltalán nem féltettek elengedni a táborba. Tudták, hogy jó kezekben vagyok, és hogy jól fogom érezni magam, ezért simán elengedtek. Utólag pedig csak még jobban szeretnék, hogy jövőre is menjek.”
