A pizza volt a kedvencem
Gyerekszem
PEOPLE TEAM tábor

A PEOPLE TEAM nyári táborai ottalvósként és napközisként is igénybe vehetők. A kisebbek számára gyakran választják a szülők bejárós formában a PT-t. A nyolcéves Sziszi beszélt arról, hogyan érezte magát a kecskeméti táborban.

„A PT-be szórakozni mentem… de tényleg! Úgy érzem, önállóbb lettem, és a pénzkezelésben is fejlődtem. Tetszett a büférendszer, hogy eldönthettem, mire költök. Amikor pedig a foglalkozásvezető olyanért dicsért, ami valós, a végén pedig elismerést és ajándékokat kaptam, nagyon jó érzés volt.

A tábor helyszíne szupi, tágas, klassz, csak a forróság a gáz, arra jó lenne megoldás. Az ételek ízlettek, főleg a pizza – ahogy körbehordták vacsorára, nagyon mókás volt. Mindig jutott elég étel. Nem ottalvósként táboroztam, délutánonként jöttek értem a szüleim.

Anyukám szerint akkor lenne jobb a tábor, ha a kisebbekre többet figyelnének, például egy közös »tyúkanyó« lenne. Amikor nem foglalkozáson vagyunk, lehetne egy-két szervező, akikhez fordulhatnánk, mert a »minden felügyelőhöz« nem elég konkrét.

Emlékezetes számomra az első személyes találkozás Balukával, és utána is beszélgettünk párszor. Jó lenne, ha 8-9 évesek is mehetnének hozzá, vagy ha nem, akkor lehetne fél nap balukás program. Szeretnék jönni jövőre is.”

AJÁNLOTT

Sziget helyett PT

Gyerekszem
A 12 éves Evelin is kipróbálta a szuper kecskeméti tábort, a PEOPLE TEAM-et, ezért a tapasztalatairól kérdeztük. A…

Jó emberek és jó kaják

Gyerekszem
A 15 éves Lázár röviden válaszolt a kérdéseinkre, amelyeket arra vonatkozóan tettünk fel, milyen tapasztalatai vannak a PEOPLE…

Fáj az igazság

Gyerekszem
A mindig őszinte Lilitől érdeklődtünk a táborozás, sőt zombis játékok felől is – amelyek bizonyos helyzetben kifejezetten hasznosak…

Friss

This will close in 21 seconds