Amit rajtam kívül senki
Gyerekszem
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

Ö. élményei: Amikor a PT táborban voltam, már az első napokban éreztem, hogy sokat változtam. Bátrabb lettem, most is könnyebben odamegyek másokhoz beszélgetni, és már nem félek az idegenektől. Rengeteg külföldi gyereket ismertem meg, akik a világ minden részéről jöttek, és ez nagyon izgalmas volt. Az angolórákon sokat fejlődtem, a színjátszós foglalkozásokon pedig megtanultam jobban kifejezni az érzéseimet és hangosabban beszélni. Mivel a nyelvekkel szeretnék tovább foglalkozni, ez nekem különösen sokat jelentett. Eredetileg kettő hétre jelentkeztem, de annyira megtetszett, hogy regisztráltunk a harmadik turnusra is. Szerencsére ez megoldható volt táborozás közben is.

Szerintem a tábor így volt tökéletes, nem is tudom, min lehetne javítani. Az ebédek és a vacsorák is mind finomak voltak. A foglalkozások után gyakran ültünk be a büfébe a barátaimmal jégkrémet venni, és közben nagyokat beszélgettünk. A szobák szépek voltak, bár kicsit fura volt, hogy ikerszobákban laktunk, és két szobára jutott egy fürdő.

A tábor környezete nagyon tetszett, sok időt töltöttünk a sportpályákon meg a parkban. Az esti sportversenyeket imádtam. Az egyik legmenőbb élményem az volt, amikor a nyakamba vettem egy hatalmas kígyót, amit rajtam kívül senki nem mert megfogni. Alig bírtam el, majdnem lecsúszott rólam, de nagyon büszke voltam magamra.

Már voltam más táborokban is, de a PT volt a legjobb. A mókusok nagyon aranyosak és segítőkészek. Legközelebb is szívesen visszamennék.

Lejegyezte: Kemenczei Mona


AJÁNLOTT

A tanárok motiválóak

Gyerekszem
I. élményei: Amikor megérkeztünk a PEOPLE TEAM-táborba, az elején kicsit elveszettnek éreztem magam, mert még sosem voltam ott.…

A PT egy biztos pont

Gyerekszem
L. A. élményei: A PT táborban már kétszer voltam, és mindkét alkalom szuper volt. Először fotóstáborba mentem, kicsit…

Friss

This will close in 21 seconds