Anya és Apa érettségije
'DENMÁS
PEOPLE TEAM tábor

– Anya, neked mi volt a választott érettségi tárgyad? – érdeklődött Zsófi.

– Nekem a rajz. Az írásbelin egy grafikát kellett elkészíteni, a szóbelin művészettörténetből voltak a tételek. Manapság ez a vizuális kultúra.

– És Apának? – kérdezte Matyi, akinek persze fogalma sem volt arról, mi fán terem az érettségi.

– Ő a Műszaki Egyetemen tanult tovább, ezért neki fizikából kellett vizsgáznia.

Írásbeli érettségik

Az érettségi vizsga zárja le a középiskolai tanulmányokat. A május–júniusi vizsgaidőszakra február 15-ig lehetett jelentkezni a végzősöknek. Idén május 3. a tavaszi érettségik írásbeli vizsgáinak hivatalos kezdete. Furcsa módon már pénteken is lesz vizsga, ami amúgy a ballagások napja, méghozzá nemzetiségi nyelvből és irodalomból.

A hagyományokhoz híven most is hétfőn lesz a magyar-, kedden a matematika-, szerdán a történelemvizsga, ezután jönnek az idegen nyelvek. Ez a négy tárgy a kötelező, illetve vannak a különböző választott, illetve szakmai tárgyak. Választható a digitális kultúra, a kémia, a biológia, de az ének, a filozófia vagy a dráma is.

Az érettségi története, rendszere

A világon 1788 óta, Magyarországon 1851 óta rendeznek érettségi vizsgát. A jelenlegi egységes kétszintű rendszert 2005-ben vezették be.

A felkészüléshez tudni kell a témaköröket, tételcímeket. A kötelezően választott tantárgyból, illetve idegen nyelvből lehet előrehozott érettségit is tenni, azaz nem végzősként vizsgázni. Lehetőség szerint minden diákot a saját tanára vizsgáztat szóban, illetve ő javítja az írásbelijét. Az elnök biztosítja a vizsga törvényességét. Bizonyos tárgyakból használható segédeszköz: atlasz, számológép, szótár.

Bezzeg az én időmben

– Ma sok minden hasonló, mint nekünk volt, de sok minden változott.

– Az én időmben még a rádióból tudtuk meg, mik lesznek az irodalomtételek, matekból pedig a feladatgyűjtemény számait mondták be.

– Akkoriban még töriből nem kellett írásbelizni.

– Ha volt egy nyelvvizsgám, mentesültem az érettségi alól. Ma fordítva van: ha 60% fölötti eredményt érsz el az emelt szintű érettségin, megkapod a nyelvvizsgát.

– Néha voltak botrányok is az érettségin. A legemlékezetesebb az 1989-es, amikor is kiszivárogtak a tételek. Erről szól a Moszkva tér című film.

Sikeres vizsga

Az utolsó írásbeli vizsga napja május 27. Ezután tartják a szóbeli vizsgákat. Június 5. és 12. között a középszintűeket, június 17. és július 3. között az emelt szintűeket.

Az elégséges eredményhez vizsgarészenként legalább 12-12%-ot, összesítve minimum 25%-ot kell elérni. 40%-tól jár a hármas, 60%-tól a négyes és 80%-tól az ötös jegy. Évente több mint 100.000 diák érettségizik. Az érettségi átlaga 3,5-3,8 körül szokott lenni.

A sikeres érettségi vizsga után a diákok bizonyítványt kapnak, amit az eredményhirdető értekezleten adnak át az iskolában. Csak ezzel a bizonyítvánnyal lehet a felsőoktatásban továbbtanulni.

– Szerintem én majd a földrajzot fogom választani – döntötte el már jó előre Zsófi. – És hétfőtől drukkolok a Fruzsi bátyjának, aki most fog érettségizni az Árpádban.

Szerző: Tóth Réka


AJÁNLOTT

Légitámadááás!

'DENMÁS
P. T. Holmes éppen a reggeli sétájára indult, amikor az ablakon keresztül észrevette, hogy valami hullik az égből. –…

Az eltűnt zoknik

'DENMÁS
– Gyertek, srácok! Ezt nézzétek meg! – rohant be a szobába Lehel. – Mi történt? – kérdezte a…

Olyat, mint a papa!

'DENMÁS
Zsombor, a fotóstábor vezetője épp kopogni akart P. T. Holmes ajtaján, amikor kinyílt az ajtó, és ott állt előtte…

Friss