Titkos hitelek
'DENMÁS
PEOPLE TEAM tábor

Beni, a Koboldok városának felelőse szomorúan zárta be a kaszinó ajtaját. Zsolti, az egyik szekcióvezető meglepődve lépett oda:

– Miért zárod be? Mi történt?

– Furcsa dolog történt. Elfogyott az összes taka – magyarázta Beni.

– Az lehetetlen!

– Annak kellene lennie, de mégsem az. Pedig már egy jól bevált rendszeren keresztül osztottuk mindig a takát, hogy minden napra jusson. Most pedig üres a kincstár.

– Tudom, hogy ki segíthet – jelentette ki Zsolti, és elsietett.

Beni szomorúan állt a kaszinó ajtajában.

Hamarosan visszatért Zsolti P. T. Holmes kíséretében. A kalapos, ballonkabátos nyomozót már útközben felvilágosította a történtekről.

– Holmes! Nagyon örülök, hogy jöttél. Zsolt már biztos elmondta, hogy mi történt – üdvözölte a nyomozót Beni.

– Igen. Igazán érdekes az eset, és azt gondolom, hogy a megoldás nem tűr halasztást. Sürgősen ki kell találnunk, hogy mi történt.

Beni kinyitotta a kaszinó ajtaját, hogy Holmes odabenn is körülnézhessen. Hosszas keresgélés és jegyzetelés után Holmes elővette a nyalókáját, majd így szólt:

– Sajnálom, de a megoldást nem itt kell keresnünk. A nyomozást egyelőre nem tudom lezárni, de nem adom fel. Ügy nem marad megoldatlanul, amíg én itt vagyok.

Holmes elindult, hogy benézzen a különböző szekciókba, és kikérdezzen néhány táborlakót az üggyel kapcsolatban.

Végül szomorúan és gondterhelten ült le a délutáni teája mellé. Jegyzetfüzetét lapozgatta, és közben a megoldáson gondolkozott. Zsolti kopogott be hozzá.

– Holmes, jutottál már valamire? – érdeklődött.

– Sajnos eddig még nem. De örülök, hogy jöttél. Felvázolom neked a helyzetet, aztán hátha beugrik valami. Nos, jelenleg úgy állunk, hogy üres a kincsestár. Nincs benne egy szem taka sem. Vagyis ez azt jelenti, hogy valaki túl sok takát osztott ki. A kezelő nem lehetett, mert pontos terv alapján működik a rendszer. Hacsak… – ugrott fel Holmes, és fel-alá járkált a szobában.

– Hacsak mi? – kíváncsiskodott Zsolti.

– Hacsak valaki nem buherálta meg a rendszert. Arra gondolok, hogy esetleg az egyik táborlakó hiteleket osztogatott a gyerekeknek.

– De ki lenne képes ilyesmire? – tette fel a költői kérdést Zsolti.

– Nos, azt hiszem, hogy a tettesnek jól kell értenie a pénzügyekhez, vagyis az illető személyt a…

– A brókertáborosok között kell keresnünk – vágta rá Zsolti.

– Így van! Induljunk azonnal!

Holmes és Zsolti pillanatok alatt odaértek a brókertáborosokhoz. Holmes fondorlatos technikával faggatta ki a gyerekeket. Végül három fiút hívott magához:

– Andris, Bence és Matyi. Kérlek, hogy lépjetek elő!

Gábor, a brókertábor szekcióvezetője érdeklődve figyelte az eseményeket.

– Nos, fiúk, azt mindenképp elmondhatjuk, hogy a PEOPLE TEAM brókertábora az egyik legjobb, hiszen pillanatokon belül ráéreztetek a banki világra és a hitelműködésre. Az, hogy ezzel némi – mondjuk így – bűntettet követtetek el, már nem volt túl szép. De ezt az ügyet már átadom Gábornak.

Holmes intett és távozott. Gábor pedig kifaggatta a fiúkat, majd megmutatta nekik a konyhát és a mosogatnivalót. A kaszinó pedig másnap reggel újra megnyílt.

Kovács Dalma


AJÁNLOTT

Bújócska

'DENMÁS
Mindenki az esti számháborúra készült. Az egész tábor bezsongott, mint tavasszal a kaptár. A gyerekek csapatokat próbáltak toborozni.…

Egy kis csendet

'DENMÁS
Kevesen tudják, hogy a zaj milyen veszélyes. A környezetet károsító hatások között a zajszennyezés a második helyen áll.…

Ne csak egy napig

'DENMÁS
Ha figyelemmel kíséred az állandóan változó világunkat, és téged is érdekel a bolygónk sorsa, bizonyára készülsz a Föld…

Játék hugival

'DENMÁS
Móni, a sporttáborosok egyik vezetője rémülten dörömbölt P. T. Holmes ajtaján. – Azonnal nyisd ki! Holmes kalapjában és ballonkabátjában…

Friss