Andor szomorúan üldögélt a tribünön. Egy mókus, Gellért lépett oda mellé:
– Mi a gond? Nem tetszik a sporttábor?
Andor könnyes szemmel nézett fel a mókusra. Halkan, alig hallhatóan válaszolt:
– Nagyon szeretek itt lenni. Pedig nem is akartam jönni.
– Akkor mi a baj? Nincsenek barátaid? – faggatta tovább Gellért.
– Nem erről van szó. Mindenki a barátom, és jól is érzem magam.
– Nem értelek – szögezte le Gellért.
– Az a baj, hogy peches vagyok. Bármit is próbálok csinálni, az mindig balul sül el.
– Bántanak vagy csúfolnak téged emiatt? – kérdezte tovább a mókus.
– Dehogy! Csupán engem zavar – jelentette ki Andor.
Gellért hosszú perceken keresztül némán ült a fiú mellett. Azon gondolkozott, hogy miként tudna neki segíteni a gondjában. Hirtelen eszébe jutott egy ötlet.
– Figyelj ide! Délután 4 órakor gyere vissza a pályára, és mindent megoldunk! – ugrott fel Gellért, és magára hagyta Andort.
Délután az egész sporttáboros csapat ott nyüzsgött a pályán. Időközben Andor is megérkezett. Gellért és a többiek már vártak rá.
– Miért kellett idejönnöm? – érdeklődött Andor.
– Mindjárt megtudod, csak még várunk valakire – magyarázta Gellért.
Ebben a pillanatban megérkezett ballonkabátjában és kalapjában P. T. Holmes. A gyerekek összesúgtak:
– Ki ez?
– Nem ismeritek? Ő a PEOPLE TEAM-táborok történetének legnagyobb nyomozója – magyarázta Andor a többieknek.
– Ismered? – faggatták a fiúk.
– Személyesen még sose láttam, de hallottam már róla. Nem tudom, miért hívhatták ide.
Gellért csendet kért. Bemutatta a nyomozót azoknak, akik még nem ismerik. Aztán maguk mellé hívta Andort is.
Holmes elővette a nyalókáját, majd beszélni kezdett:
– Ahogy azt Gellért is elmondta, eddig még nem volt olyan rejtély, amelyet ne fejtettem volna meg. Nemhiába neveznek a nagy nyomozónak. Most azonban nem egy tolvaj vagy csínytevő miatt hívtak ide. A rejtély, amelyet ki kell nyomoznunk, a bizonytalanság rejtélye.
A gyerekek sustorogni kezdtek. Gellért igyekezett csendre inteni a társaságot. Holmes megköszörülte a torkát, és folytatta:
– A mellettem álló fiú, Andor azt gondolja magáról, hogy ő a tábor legpechesebb gyereke. Annak érdekében, hogy kiderítsük, ez valóban így van-e, megkértem Gellértet, hogy hívja össze a sporttáboros csapatot. A ti dolgotok pedig, hogy elmondjátok Andornak, miért olyan szerencsés. Csak bátran!
– Szerintem Andor a legjobb kapus! – kiabálta be Kristóf.
– De múltkor is három gólt kaptatok miattam – felelt vissza Andor.
– A többi gólt viszont csont nélkül kivédted – válaszolt vissza Kristóf.
– Engem megtanított lábtengózni – kiabálta be Bence.
– Nekem pedig megmutatta, hogyan lehet jól vezetni a labdát a bóják között – szólt közbe Dani.
Andor tátott szájjal hallgatta a csapatot, ahogy róla beszéltek. Végül megszólalt:
– Ez mind igaz, amit mondtok, mégis peches vagyok. Mindig megbotlok a labdában, keresztülesek a bójákon… – sorolta.
– Attól, hogy ilyen dolgok történnek, még nem vagy peches. Véleményem szerint te vagy a világ legszerencsésebb embere, hogy egy ilyen csapat tagja lehetsz – jelentette ki Holmes.
A csapat azonnal körbefogta Andort, és a magasba emelte, majd végigvitte a pályán, mint egy királyt. Andor boldog volt, és már egyáltalán nem érezte magát pechesnek.
Szerette volna Holmesnak megköszönni a segítségét, de a nyomozó addigra már eltűnt.
A csapat estig együtt ünnepelt az új Andorral.
Kovács Dalma
