Most nem a Spongyabobból ismert Csillag Patrikról van szó, hanem a mi jól ismert, céltáblatetkós, fejkendős mókusunkról.
KecskeNEWSás: Hogyhogy a PEOPLE TEAM?
Patrik: Tanulni jöttem a gyerekektől.
KN.: És mókus vagy tanár vagy?
P.: Sosem voltam táborozó, egy barátomtól hallottam róla, aki sokat járt ide, és gondoltam, jó próba lesz. Írtam Aternak, hogy jöhetnék-e, és hát jöttem. Először kismókusként, 3 évvel ezelőtt, aztán tavaly mókus voltam, és most is mókus vagyok.
KN.: Hány hétre szoktál jönni?
P.: Eddig két heteket vállaltam, idén már végig maradok.
KN.: Király. És tanárként nem próbálnád ki magad valamikor?
P.: Nem. Szeretek vezetni, szeretek irányítani, de jelenleg nem érzem magam elég érettnek, hogy tanári feladatokat vállaljak.
KN.: Melyik csapatot vezeted most?
P.: Most a sötétkékeket; a csapatnevünk pedig Kékszakállú Izlandi Pónik, röviden csak KIP.
KN.: Miért pont Kékszakállú Izlandi Pónik?
P.: Hát, sziget, mint Izland (Iceland – island), póni, mint állat, és mivel sötétkékek vagyunk, így a kékszakállból jött a szakáll. Ezt mind a gyerekek találták ki, kreatívak.
KN.: Azok.
P.: És mindig meglepnek, ezért is jó itt lenni.
KN.: Szerinted milyen karakterű gyerekek vannak itt?
P.: Vegyes. A 7 évestől a 17-ig minden van, minden stílus megtalálható. Félénkek, szószólók. Van itt minden krémje-levese az életnek, és látni évről évre a fejlődést az itt lévőkön, hát az csodálatos. Kinek merre fordul az idő, és milyen gyorsan nőnek…
KN.: Szerinted neked milyen a karaktered?
P.: Megfigyelőnek tartom magam, és vezetőnek. Gyakran vállalok szószólói és hangos feladatokat. Szívesen állok a csapat, illetve a dolgok élére, meg útmutatást kiadni azok számára, akik éppen nem csinálnak semmit sem.
KN.: Milyeneket? Menjenek ők is játszani, vagy hogy érted?
P.: Ha munkatárs, akkor végezzen valamilyen feladatot, mert az a jó, ha valaki keresi a munkát. Viszont ha valaki kerüli, az meg értelemszerűen nem helyes. A gyerekeket pedig, ha egyedül ülnek, bevisszük valamilyen csapatba/csoportosulásba, hogy kezdjenek ismerkedni, barátkozni, és nem lesznek magányosak. Vagy ha csapatprogram van, egyszerűen visszavisszük a csapatba, és akkor velünk dolgozik együtt.
KN.: Volt már olyan, hogy egy diákod meglógott egy csapatfeladat elől?
P.: Természetesen, de hát ez mindig ilyen. Mindig van egy-két lógós, főleg az idősebbek között. Eltévednek, nem figyelnek, előfordul az ilyen. De attól még megy tovább minden.
KN.: Remek. Tényleg, hogyhogy „Patri” lett írva a kártyádra?
P.: A regisztrációnál elírtam a nevemet, és elfelejtettem a k-t odaírni. Egészen korán volt, amikor regisztráltam.
KN.: Álmos voltál még, gondolom.
P.: Igen, az ágyból, telefonon keresztül regisztráltam.
KN.: Milyen feladatokat látsz el?
P.: Én ezt úgy szoktam mondani, hogy „itt, a táborban etetek, itatok, keltetek, altatok, életben tartok, és közben mosolygok”. És ezt hetekig bírom.
KN.: Kismókusként mik voltak a feladataid?
P.: A „Hol volt, hol nem volt” játékkal altattam, merthogy én 21 évesen jöttem, szóval a korkülönbséggel nem volt baj. Az első pár napban ugyan még nem, de aztán ráálltam, és akkor én is bementem a szobákba, és pillesztettem. De ez általában nem így szokott lenni, mivel a kismókusok 17-18 évesek, és ezért nem altathatnak.
KN.: Szóval korkülönbség… A gyerekek először hogy reagáltak rád?
P.: Nem ismertek. Nem is tudták, hogy ki vagyok, és ezért próbáltam ismerkedni, a végére meg is hatódtam, amikor jöttek elköszönni, és ölelgettek, meg mondták, hogy hiányozni fogok. Ez így volt tavaly meg tavalyelőtt is, és idén sem várok ennél kevesebbet.
Sándor Timi
