Takarodó után mindig bohóckodtunk
Gyerekszem
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

Eszter korábban bejárósként táborozott, tavaly azonban kipróbált egy ottalvósként is igénybe vehető tábort. A PEOPLE TEAM kecskeméti nyári táboráról ekképp vélekedett:

„Kétszer voltam PT-s. Már az elsőt is élveztem, de a másodikon már voltak ismik is, ez volt a legfőbb különbség a kettő között.

Szerintem tökéletes volt a tábor, és legfeljebb akkor lehetne jobb, ha minden héten ott tudnék lenni. Önállóbb lettem, a szüleim pedig nagyon örültek az élménybeszámolóim alapján annak, hogy jól éreztem magam.

A PT volt az első ottalvós táborom, korábban csak napköziseken vettem részt. Takarodó után mindig bohóckodtunk, sok vicces dolog történt. A szállásnak kolifílingje volt (tényleg kollégiumban aludtunk), semmi gond nem volt vele, csak aludni jártunk fel. A környezet csendes, nem forgalmas. Mindenevő vagyok, így az ételekkel sem volt gondom – ha valami nem ízlett, akkor ott volt a finom kis pizza.

Sokat tanultam a filmezésről és a programozásról. A tematikus foglalkozások délelőttönként zajlottak. Délután és este sok program volt, nagyon örültem a fellépőknek. Legközelebb is szívesen visszamennék a PT-be.”

AJÁNLOTT

Filterrel jó

Gyerekszem
Nórit kérdeztük a PT-táborról. Mit tapasztalt a lány a PEOPLE TEAM nyári táborában? Hány alkalommal voltál PEOPLE TEAM-táborban?…

Jövőre ugyanitt tali!

Gyerekszem
Heni leginkább azért szeret a PEOPLE TEAM nyári táborába járni, mert az ott megismert táborozókkal minden találkozáskor ugyanott…

Viszketés ellen kúszás

Gyerekszem
Ha kicsit idősebb lesz, akkor sem szakadna el Petra a kedvenc nyári táborától. A PEOPLE TEAM-ről beszélgettünk vele.…

Friss