Tökéletes ez a tábor
Gyerekszem
PEOPLE TEAM tábor

Melyik az a nyári tábor, amelyikben minden gyerek megtalálhatja a neki tetsző elfoglaltságot, és úgynevezett mókusok gondoskodnak a szórakoztatásról? A PEOPLE TEAM-et ezúttal Amira jellemezte.

„Tetszett, ahogyan a turnusok vezetői bemutatták a tábort. Az esti programok, a vetélkedők és az előadások is jók voltak. Nekem minden újdonság volt, de tökéletesnek találtam a PT-t. Az egész tábor alatt viccelődtünk.

A művészeti szekciók miatt választottam a PEOPLE TEAM-et. Fesztiválhangulat uralkodott a PT-ben, ami nagyon tetszett. Volt koncert, és strandra is eljutottunk. A szállás komfortos volt, az ételek közül pedig különösen a pizzáknak és a bolognainak örültem, na és a büfének.

Hogy mit tanultam a táborban? Megtanultam tájékozódni idegen helyen, és hogy hogyan kell tüzet oltani, valamint azt, hogy hogyan lehet barátkozni, bátrabbnak, nyitottabbnak lenni, csapatban dolgozni, egyszóval változtam. Adrenalinbombát érzek magamban, ha a PT-re gondolok, és ez nem csak amiatt van, mert kígyókat is lehetett simogatni.

A szüleim féltettek, de bíztak bennem, az elmondásom alapján pedig a legjobb döntésnek gondolják, hogy a PT-ben töltöttem egy hetet. Ciki dolgok persze velem is megestek, például a hintaágyból kiestem, a függőágyról lepördültem – mindig leestem ezekről, és olyan is előfordult, hogy véletlenül egy másik szobába nyitottam be a sajátunk helyett. Arra nagyon büszke vagyok, hogy amikor csocsóztam egy mókussal, minden alkalommal nyertem. Ha egy kérésem lehetne, akkor az az lenne, hogy légyszi, lehessen nyunyókát venni!”

AJÁNLOTT

Filterrel jó

Gyerekszem
Nórit kérdeztük a PT-táborról. Mit tapasztalt a lány a PEOPLE TEAM nyári táborában? Hány alkalommal voltál PEOPLE TEAM-táborban?…

Jövőre ugyanitt tali!

Gyerekszem
Heni leginkább azért szeret a PEOPLE TEAM nyári táborába járni, mert az ott megismert táborozókkal minden találkozáskor ugyanott…

Viszketés ellen kúszás

Gyerekszem
Ha kicsit idősebb lesz, akkor sem szakadna el Petra a kedvenc nyári táborától. A PEOPLE TEAM-ről beszélgettünk vele.…

Friss