A felnőttek világa túl unalmas
Interjú
PEOPLE TEAM tábor

Egy tábor, amelyet a gyerekek és a felnőttek is imádnak. Dani a PEOPLE TEAM nyári táborában tanít, és alig várja, hogy évente egy hetet a kecskeméti gyerekfesztiválon töltsön. Hogy miért, az kiderül a vele készített interjúból.

Miért fontos a táborozás?

Mert ki akarok szabadulni a mostani munkahelyi környezetemből egy hétre azért, hogy gyerekekkel lehessek körülvéve. A felnőttek világa túl unalmas, vagy én nem vagyok még eléggé felnőtt hozzá, mindenesetre fontos a változás. Évente egy hét kell, amikor minden a szórakozásról, nevetésről, gyerekzsivajról szól.

Adj tanácsokat első táborozóknak!

Oké, ez talán a kedvenc kérdésem, mert imádok az újaknak segíteni bármiben. Szóval, első számú szabály a PT-ben: beszélgetni, kérdezni és mosolyogni kötelező, és akkor nem lehet baj. A legjobb dolog a táborban, hogy bárkihez oda lehet menni beszélgetni, akkor is, ha fogalmad sincs, hogy ki ő, hogy hívják. Pillanatok alatt lehet új ismerősöket szerezni, csak nyitottnak kell lenni.

Milyen tanácsokat adnál a szülőknek?

Hagyni kell a gyereket élni egy picit, nem kell túlaggódni. Túl sok az aggódó szülő. Eddig még egy gyerek sem veszett el a táborban. De ha aggódik érte, persze, hívja fel. Meg beszélgethet velünk, szervezőkkel is, megnyugtatjuk.

Mi a kedvenc helyed a táborban?

A trambulinok.

Táboroztatóként mit vársz a tábortól?

Egy hét környezetváltozást, (hiper)aktív kikapcsolódást, új ismerősöket, régi ismerősöket, játszást, szórakozást, alváshiányt, mosolygást, még több mosolygást; süti, kacsa, király.

Ha egy gyerek halálra bosszant, mi a megoldás?

Engem kifejezetten nehéz bosszantani, túl nyugodt lélek vagyok. Azt lehet bosszantani, aki reagál rá (elvégre az a bosszantás lényege).

Mondj 10 hozzávalót a cool táborhoz!

Alsónadrág a fagyasztóban, H. Dávid mikrofonnal a kezében… 10-ig nem tudok számolni, de aki nem ért hozzá, az tanítja.

Fantasztikus sikerélményed volt gyerekekkel, amikor…

Jó, ilyenből több is volt, túl sok is. Azért tanítok, mert folyamatos sikerélményt ad, valamit elmagyarázni, amikor megértik, megcsinálják, örülnek neki… De mégis inkább egy másik példát mondanék. Mert délutánonként ugyebár csapatvezetők vagyunk, ahol az az elsődleges feladat, hogy a gyerekek jól érezzék magukat a csapattal. Az egyik legszívmelengetőbb pillanat a tavalyi tábor alatt az volt, amikor az egyik gyerek a délutáni program után odajött, és azt mondta, hogy ő annyira aggódott, hogy milyen lesz a csapatprogram, mert ő félős, és nem szeret társaságban lenni, de (mivel sikerült mindenkit elég jól bevonnunk, innen is köszi a csapatvezető mókustársaimnak) végül mégis annyira jól érezte magát. Cuki volt!

Mire vagy kíváncsi a táborral kapcsolatban?

Fura lesz most csak a 3. hétre becsatlakozni, mert így az új táboroztatókkal nem első héten ismerkedek meg, mint eddig. Szóval ja, kíváncsi leszek, milyen lesz, én leszek az új.

Mit fogsz bebizonyítani magadnak?

Nem akarok magamnak semmit bizonyítani. Én azért megyek, hogy jól érezzem magam. Bevált recept.

AJÁNLOTT

Vakon voltam eleinte

Interjú
Amikor el tud szabadulni, Bogi Dániából érkezik a PEOPLE TEAM-be – szeret a PT-ben táboroztatni, ami szerinte egy…

Látni, kiből lesz jó mókus

Interjú
A táboroztatókat meginterjúvoló sorozatunkat ezúttal Andrással folytatjuk. Lássuk, ő miből következtet arra, hogy melyik táborozóból lesz jó mókus…

Csak itt vannak kismókusok

Interjú
Miért jelentkezik valaki iskola mellett táboroztatónak? Lilla vallott arról, milyen tábori tapasztalatokat szerzett eddig, és miket hallott a…

Friss