A barátokkal repült az idő
Interjú
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

Egy új táborban talán az első nap a legnehezebb, ám ha összebarátkozol más gyerekekkel, akkor minden megváltozik. Így gondolja Panni, aki sokáig táborozóként vett részt a PEOPLE TEAM gyerekfesztiválján, azonban a tavalyi turnusokon már táboroztatóként találkozhattál vele a PT-ben.

Miért fontos a táborozás?

A táborozás azért fontos szerintem, mert összehozza az embereket. Én a táborozási éveim során Magyarország különböző részeiről és külföldről is megismertem embereket, akikkel egyébként soha nem találkoztam volna. Vannak olyanok, akikkel a mai napig tartom a kapcsolatot, még közös csoportunk is van a PT-ből megismert emberekkel.

Adj tanácsokat első táborozóknak!

Úgy gondolom, hogy az az első és legfontosabb, hogy jól érezd magad. Olyan szekciót válassz, amit TE szeretnél, és ne csak azért menj oda, mert az ismerősöd is azt választotta. És vegyél részt a programokon! Én egyik évben elkövettem azt a hibát, hogy végig a szobámban ültem, és rögtön utána megbántam, hogy az összes esti játékról lemaradtam.

Milyen tanácsokat adnál a szülőknek?

Azt tanácsolnám, hogy ne aggódjanak a gyerekeikért, hiszen biztos vagyok benne, hogy jól fogják érezni magukat, és semmi nem fog történni velük.

Volt honvágyad táborlakóként? Ha igen, hogyan kezelted?

Amikor először jöttem a PT-be, egyik barátom sem akart velem jönni, és nyilván a táborból sem ismertem senkit. Azt hittem, hogy végig honvágyam lesz, de nagyon hamar rájöttem, hogy nincs igazam. Az első nap után már egész sok emberrel ismerkedtem meg, és onnantól kezdve repült az idő.

Ha volt rossz tapasztalatod vagy élményed táborozáskor, hogyan és milyen segítséggel sikerült átlendülni rajta?

Öt évig voltam táborozó, és nem volt rossz élményem.

Táboroztatóként mit vársz a tábortól?

Szerintem nem lesz sokkal másabb, mint az eddigiek, amikor táborozóként mentem. Izgatottan várom, hogy megtapasztaljam az eseményeket a másik szemszögből is, és kiderüljön, hogy milyen feladataink lesznek.

Ha egy gyerek halálra bosszant, mi a megoldás?

Minden problémát megpróbálok kompromisszummal megoldani, esetleg javaslatot tenni arra, hogy miért kéne a gyereknek jól viselkednie / részt vennie a programban.

Mondj 10 hozzávalót a cool táborhoz!

Az a legfontosabb, hogy jól érezze magát az ember. Ebben sokat segítenek a programok, amik minden évben jók. A táboroztatók lelkessége, odaadása is sokat dob az élményen. A hangárban vehető hideg italok és jégkrémek jólesnek a forró napokon. Jó lenne, ha minden teremben lenne ventilátor, ami megkönnyítené a koncentrálást. Jó, hogy a büfében lehet venni mindent, ha az ember megéhezne étkezések között.

Melyik volt a legjobb tábori pillanat?

Amikor tavaly megnyertük a csapatommal a versenyt. Annál jobb élményem eddig nem volt, amikor együtt örültünk a többiekkel az eredményhirdetés után.

Fantasztikus sikerélményed volt gyerekekkel, amikor…

Egy táncos fellépésen rám volt bízva egy kisebb csoport, és mindannyian aranyosak voltak, szót fogadtak, és figyeltek arra, amit kértem tőlük, illetve mondtam nekik.

Tartasz valamitől?

Kicsit tartok attól, hogy nem fogok mindent jól csinálni, vagy valamit egyáltalán nem fogok tudni megcsinálni, amit kérnek tőlem.

Mire vagy kíváncsi a táborral kapcsolatban?

Érdekel, hogy milyen lesz nagyon sok gyerekre egyszerre felügyelni, és hogy milyen feladataim lesznek kismókusként.

Mit fogsz bebizonyítani magadnak?

Be fogom bizonyítani magamnak, hogy megéri új akadályokat magam elé állítani, és kilépni a komfortzónámból.

AJÁNLOTT

Vakon voltam eleinte

Interjú
Amikor el tud szabadulni, Bogi Dániából érkezik a PEOPLE TEAM-be – szeret a PT-ben táboroztatni, ami szerinte egy…

Látni, kiből lesz jó mókus

Interjú
A táboroztatókat meginterjúvoló sorozatunkat ezúttal Andrással folytatjuk. Lássuk, ő miből következtet arra, hogy melyik táborozóból lesz jó mókus…

Csak itt vannak kismókusok

Interjú
Miért jelentkezik valaki iskola mellett táboroztatónak? Lilla vallott arról, milyen tábori tapasztalatokat szerzett eddig, és miket hallott a…

Friss