Úgy éreztem, hogy tudtam adni valamit
Interjú
PEOPLE TEAM tábor

Ha valaki táboroztatónak áll, nem árt, ha elkötelezett, illetveszereti a gyerekeket és azt a témát, amiről tanít. A PEOPLE TEAM tanára, Nolen több sikerélményt köszönhet a PT-nek. Most elárulja, mik a legkedvesebb emlékei a táborról.

Miért fontos a táborozás?

Új embereket ismerhetsz meg, új helyzetekben próbálhatod ki magad, új tevékenységekben merülhetsz el, új szemléleteket ismerhetsz meg, új gondolatokkal találkozhatsz. Kimozdít, de közben végig biztonságban is vagy. A táborozás azért fontos, amiért minden nagy élmény – fontos hivatkozási pont lesz a későbbiekben.

Adj tanácsokat első táborozóknak!

Légy nyitott, légy kedves, légy bátor, légy kezdeményező és légy egészen nyugodt, mert jó lesz! Merj kérdezni, szólni, beszélni, oldódni, barátkozni, és merd jól érezni magad!

Milyen tanácsokat adnál a szülőknek?

Mindenképpen beszéljenek a gyerekekkel a táboros élményeikről. És legyenek egészen nyugodtak: a gyerekek többnyire sokkal érettebbek, mint amennyire annak tűnnek.

Táboroztatóként mit vársz a tábortól?

Azt, amit eddig mindig is kaptam. Szakmai kihívás, gyerekek jókedve, az én jókedvem, mély beszélgetések, az esti foglalkozások hangulatai, néha kaotikus napok, néha nagyon jól működő napok. És H. Dávidot is várom.

Ha egy gyerek halálra bosszant, mi a megoldás?

Ilyet még nem tapasztaltam, de szerintem egy személyes beszélgetés sok mindent meg tud oldani. Főleg az adott gyerekkel, de másokkal is a problémáról. Megoldás még egy jégkrém és egy kávé is a büféből.

Mondj 10 hozzávalót a cool táborhoz!

Napsütés, eső, szélcsend, szél, meleg idő, hideg idő. Esti csillagászat – ezt mindig nagyon élvezem táboroztatóként is. És a többiek szintén fontos hozzávalók.

Fantasztikus sikerélményed volt gyerekekkel, amikor…

Úgy éreztem, hogy tudtam adni valamit, új perspektívákat nyitottam, egyre jobb verseket írtak, és felszabadultak mertek lenni. Feloldódtak és magukra találtak. Mertek egymás felé is nyitni. Ezek fontos dolgok.

Tartasz valamitől?

Nem tartok semmitől. Legfeljebb attól, hogy nem lesz kényelmes ágyam. Jólesik aludni egy normális ágyon egy hosszú és fárasztó nap után. Nagyon fontos a pihenés.

Mire vagy kíváncsi a táborral kapcsolatban?

Milyenek lesznek idén a gyerekek a csoportomban – bár erre minden évben kíváncsi vagyok, és mindig nagyon jók!

Mit fogsz bebizonyítani magadnak?

Továbbra is meg tudom nyerni a gyerekek bizalmát, és tudok érdekes lenni, le tudom őket kötni.

AJÁNLOTT

Vakon voltam eleinte

Interjú
Amikor el tud szabadulni, Bogi Dániából érkezik a PEOPLE TEAM-be – szeret a PT-ben táboroztatni, ami szerinte egy…

Látni, kiből lesz jó mókus

Interjú
A táboroztatókat meginterjúvoló sorozatunkat ezúttal Andrással folytatjuk. Lássuk, ő miből következtet arra, hogy melyik táborozóból lesz jó mókus…

Csak itt vannak kismókusok

Interjú
Miért jelentkezik valaki iskola mellett táboroztatónak? Lilla vallott arról, milyen tábori tapasztalatokat szerzett eddig, és miket hallott a…

Friss