Egy kislány folyton a nyomomban járt
Interjú
PEOPLE TEAM tábor

Neked mi a legkedvesebb tábori emléked? A PEOPLE TEAM egyik táboroztatójának ez egy cuki kislányhoz kötődik. Lássuk, milyennek találja Angi a PT-t!

Miért fontos a táborozás?

A gyermekek szociális képességeit fejleszti, emellett életre szóló barátokat és emlékeket szereznek. A táborozás tapasztalataim szerint olyan emlék, amit sosem felejtesz el. Ahány emberrel találkoztam, mindenkinek meséltem a PT-ről, sokat adott a személyiségemhez, és tudom, hogy ezzel nem vagyok egyedül.

Milyen volt az első táboros élményed?

Először félve jöttem a táborba, de hamar megtaláltam a megfelelő embereket, ami segített a beilleszkedésben, mert kicsiként nem voltam túlságosan szociális alkat.

Adj tanácsokat első táborozóknak!

Nem kell izgulni, mindenki jó fej, ha pedig baj van, a mókusok azonnal segítenek, és együtt megoldjátok a problémát. Vegyél részt az esti programokban, mert a közös játékok alatt könnyebb barátkozni.

Milyen tanácsokat adnál a szülőknek?

Nagyon jó kézben vannak a gyerekek, nem kell aggódni. Ha esetleg probléma adódik, azonnal tudomást szereznek róla a mókusok, és az osztatlan figyelmük a gyermekedé.

Volt honvágyad táborlakóként? Ha igen, hogyan kezelted?

Nem volt honvágyam. Hamar találtam barátokat, akikkel elvoltam, és igazából haza sem akartam jönni.

Hogyan kezelnéd egy gyerek honvágyát?

Leülnék vele, és elkezdeném olyan dolgokról beszéltetni, amik közel állnak hozzá, hogy azokat asszociálja a táborral.

Sikerült táborban hosszú távú barátságokat kötnöd?

Igen. Adéllal még táborozóként találkoztam, és két éve kismókusokként annyira összenőttünk, hogy azóta is jóban vagyunk.

Milyen új ismereteket köszönhetsz a táborozásnak táboroztatóként?

Mennyire összetetten működik egy tábor, és hogy egy táboroztatónak nagy szerepe van a jó működésben.

A legtutibb táboros program a…

Szolgáltatóház a legeslegjobb.

Mi a kedvenc helyed a táborban?

A focipálya, mert az esti programok hangulata összehasonlíthatatlan bármi mással.

Mi (lesz) táboroztatóként a PT-ben a legjobb?

Tavaly utolsó héten a fekete csapatot vezettem, akikkel egy hullámhosszon voltunk minden téren. Őket nagyon szeretném újra látni.

Táboroztatóként mit vársz a tábortól?

A táborvezetők esszenciális tagjai a szervezett működésnek. Úgy érzem, tavaly volt pár bukkanó, ami miatt nem ment minden a legjobban. Szeretném, ha ebben az évben ez nem lenne így, és minden gördülékenyen menne.

Ha egy gyerek halálra bosszant, mi a megoldás?

Figyelek rá, végighallgatom, mi érdekli, majd odaviszem, ahol lekötheti az energiáit. Ez nyilván korosztálytól is függ, a kisebb gyerekeket már a játékszobába lépés is leköti.

Mondj 10 hozzávalót a cool táborhoz!

1. Szervezettség, megfelelő irányítása a mókusoknak

2. Lelkes és türelmes munkaerő

3. Kreatív oktatás

4. Izgalmas esti és fakultatív programok

5. Változatos étkezés

6. Biztonság

7. Folyamatos mozgás a gyerekek energiájának kihasználására

8. Gyerekek megfelelő motiválása

9. Kellékek biztosítása a programokhoz

10. Tiszta és higiénikus környezet

Mikor nevettél legnagyobbat a táborban?

Volt egy 10 éves kislány, Blanka, aki folyton a nyomomban járt, egyszerűen imádtam őt, és mindig megnevettetett.

Melyik volt a legjobb tábori pillanat?

A tavalyi tábor során a csapatommal ugyan nem nyertünk, de mindent beletettünk, amit csak tudtunk, és senki nem búsult, megbeszéltük, hogy jövőre nyerni fogunk, amit egy csapatölelés követett.

Fantasztikus sikerélményed volt gyerekekkel, amikor…

Mi voltunk a legjobb csapat egy feladatban. Mindenki örült a sikernek, énekeltük a csapatindulót, és együtt mentünk a büfébe fagyiért. Szintén ilyen emlék, amikor tavaly altattam, és volt egy lánycsapat, akikkel mindig sokat beszélgettünk lefekvés előtt. Hallani, hogy ők mennyire szeretnek itt lenni, és ezt nekem is köszönhetik, felejthetetlen.

Tartasz valamitől?

Őszintén, nem tartok semmitől, minden helyzetet tudok kezelni, ha meg nem, akkor tudom, kihez forduljak.

Mire vagy kíváncsi a táborral kapcsolatban?

Ebben az évben milyen új arcokat ismerhetek meg, és milyen lesz a régiekkel újra együtt dolgozni, vagy csak látni őket.

Mit fogsz bebizonyítani magadnak?

Hogy képes vagyok bármire, ha igazán akarom, és teljesen a feladatra fókuszálok. Emellett minél kreatívabban is szeretnék problémákat elhárítani, megoldani.

AJÁNLOTT

20 perc alatt barátokra leltem

Interjú
Táboroztatókat bemutató sorozatunkat Mátéval folytatjuk, aki a PT-s gamertábor tanára. Fonyogáb Máté vagyok, 22 éves, üzemmérnökinformatikus-hallgató. Szeretek zenét…

Friss