Együtt nagyon király dolgokra vagyunk képesek
Interjú
PEOPLE TEAM tábor

A PEOPLE TEAM kecskeméti nyári táborainak tanárait és mókusait meginterjúvoló sorozatunk következő részében Máté nyilatkozott többek között arról, hogy hogyan inspirálják a gyerekek, és milyen kihívás lesz idén a robotikatábort vezetni.

Miért fontos a táborozás?

Talán (remélhetőleg) mindenki hatalmas mennyiségű élményt szed össze Kecskeméten. Akár táborozó, akár táboroztató az ember. Nem is beszélve azokról a gyerekekről, akik önerejükből vagy a családjuk erejéből nem lennének képesek ilyen helyekre eljutni nyáron. Szóval összességében azt gondolom, hogy a táborozás az emberek gyerekkorának egyik legmeghatározóbb élménye. Egyszerűen elengedhetetlen, na.

Milyen volt az első táboros élményed?

Kissé elveszetten sétáltam be a két ház között, húztam a kis bőröndömet, aztán egy szemvillanás alatt Ater ugrott elém, köszönt és a nevemen szólított (pedig akkor találkoztunk először), aztán elkísért valahova.

Adj tanácsokat első táborozóknak!

Egy tábor alatt rengeteg program van, ezek nagyon jók, lehetőségek arra, hogy új élményeket és barátokat szerezzetek. Bátran kijelenthető, hogy KÖTELEZŐ annyira elmenni, amennyire csak tudtok!

Milyen tanácsokat adnál a szülőknek?

Először is: ne aggódjanak! A PT-ben minden táboroztatóra csak hat gyerek jut, így nagyon sok figyelmet kapnak. Ha esetleg bármilyen aggodalom merülne fel, nyugodtan hívhatják a tábort, szívesen segítünk bármiben, legyen szó akár információszerzésről, akár másról. De igazából nem lesz semmi gond. Király lesz!

Volt honvágyad táborlakóként?

Nem.

Hogyan kezelnéd egy gyerek honvágyát?

Nem sokszor találkozom ilyennel, hiszen általában mindenki megtalálja azt a dolgot a táborban, ami eléggé leköti ahhoz, hogy a honvágy problémája ne merüljön fel. De ha ilyen történne, egy icipicit hagynám talán vigasztalódni a szobában, de ez így hosszú távon (ami nálam nagyjából két percet jelent) nem fun, szóval elterelném egy kicsit a figyelmét, és lecsalogatnám a lenti programokra, hogy ott jól érezhesse magát a többiekkel. Ez a tuti recept.

Sikerült táborban hosszú távú barátságokat kötnöd?

Igen. (Azt hiszem).

A legtutibb táboros program a…

Egyértelműen a Koboldok városa a legeslegjobb. Jó a mechanika, az ötletek benne, izgalmas.

Mi a kedvenc helyed a táborban?

A Hangár, mert ott van a büfé és az iroda, tulajdonképpen minden egy helyen.

Mi (lesz) táboroztatóként a PT-ben a legjobb?

Lehet esténként a gyerekeket altatni, nem… Viccen kívül, én azt élvezem csinálni. Sokszor tök jókat lehet velük beszélgetni olyankor. Valamint az is mindig izgalmas, hogy melyik szoba lesz egy kicsit „küzdősebb”, és melyikben becsületes alvók a gyerekek. Ez már a hét elejére ki szokott derülni.

Táboroztatóként mit vársz a tábortól?

Vidámságot, energiát, barátokat, élményeket, a szervezés izgalmait és kihívásait, a kreatív energiákat, a táboroztatók között zajló híres gyilkosos játékot (három év alatt még sosem voltam gyilkos, szóval ha ezt most valaki olvassa, aki szokott kijelölni, akkor légyszi!). Egyszóval: a PT-érzést várom.

Ha egy gyerek halálra bosszant, mi a megoldás?

Megpróbálom türelmesen kezelni. Ez azért általában bejön, szerintem nem volt még arra példa, hogy nagyon hangot adtam volna a bosszankodásomnak.

Mondj 10 hozzávalót a cool táborhoz!

– jó programok

– jó táboroztatók

– kreativitás

– finom reggeli

– semmi PT-tészta

– energia

– jókedv

– hangzavar (abból elég kevés is)

– sport

– együttműködés

Fantasztikus sikerélményed volt gyerekekkel, amikor…

Egy fiúnak – aki addig nem sok mindent értett – sikerült elmagyaráznom a tömböket (programozásban), és utána erőre kapott és nagyon jó dolgokat írt. Ezután tök érdeklődővé vált, egy idő után már egészen komplex dolgokat is kérdezett. Nagyon inspiráló volt, nekem is jó ötleteket adott. Összességében: mindig sikerélmény, amikor látom, hogy a gyerekek a táborban élvezik, amit csinálnak, akár a robotikaórákon, akár délutánonként.

Tartasz valamitől?

Hogy túl sok inger fog érni, de ez igazából nem baj. A végére mindig kifáradok (de talán ezzel mindenki így van), hisz egy táboroztatást végigcsinálni, mindig ott lenni, ha kell valami, nem kis meló. De végül is tulajdonképpen ezért megyek.

Mire vagy kíváncsi a táborral kapcsolatban?

Milyen táborozók jönnek idén a robotikatáborba, és milyen táboroztatói csapat lesz. Mindig izgalmas csapatok alakulnak ki mindkét közegben, akik együtt nagyon király dolgokra képesek.

Mit fogsz bebizonyítani magadnak?

Ügyes vagyok, és végtelen energiával rendelkezem (ugyanis abból kell majd egy kevés, vagy inkább sok). Idén én fogom vezetni a robotikát, szóval egy kis pluszkihívással is fog járni ez a 2022-es PT. VÁROM!

AJÁNLOTT

Leszámoltunk a szörnyeteggel

Interjú
Tittának, a PEOPLE TEAM volt táborozójának tettünk fel 3 villámkérdést, aki immáron táboroztató. Mutatkozz be, kérlek! Mikolás Titanilla…

Friss