A pizza volt a kedvencem
Gyerekszem
PEOPLE TEAM tábor

A PEOPLE TEAM nyári táborai ottalvósként és napközisként is igénybe vehetők. A kisebbek számára gyakran választják a szülők bejárós formában a PT-t. A nyolcéves Sziszi beszélt arról, hogyan érezte magát a kecskeméti táborban.

„A PT-be szórakozni mentem… de tényleg! Úgy érzem, önállóbb lettem, és a pénzkezelésben is fejlődtem. Tetszett a büférendszer, hogy eldönthettem, mire költök. Amikor pedig a foglalkozásvezető olyanért dicsért, ami valós, a végén pedig elismerést és ajándékokat kaptam, nagyon jó érzés volt.

A tábor helyszíne szupi, tágas, klassz, csak a forróság a gáz, arra jó lenne megoldás. Az ételek ízlettek, főleg a pizza – ahogy körbehordták vacsorára, nagyon mókás volt. Mindig jutott elég étel. Nem ottalvósként táboroztam, délutánonként jöttek értem a szüleim.

Anyukám szerint akkor lenne jobb a tábor, ha a kisebbekre többet figyelnének, például egy közös »tyúkanyó« lenne. Amikor nem foglalkozáson vagyunk, lehetne egy-két szervező, akikhez fordulhatnánk, mert a »minden felügyelőhöz« nem elég konkrét.

Emlékezetes számomra az első személyes találkozás Balukával, és utána is beszélgettünk párszor. Jó lenne, ha 8-9 évesek is mehetnének hozzá, vagy ha nem, akkor lehetne fél nap balukás program. Szeretnék jönni jövőre is.”

AJÁNLOTT

Zseniális egy tábor!

Gyerekszem
Mi az oka annak, hogy annyian rajonganak egy kecskeméti nyári táborért? Detti, aki tavaly járt először a PEOPLE…

Csak a PT!

Gyerekszem
Ha egyszer eljutsz ide, utána mindig vissza akarsz térni, legfeljebb a pizzára unsz rá egy kicsit. Lilla 2016…

Friss