Imádom a PT-tésztát és a pizzát
Gyerekszem
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

Finom tábori koszt? Nem lehetetlen! A PEOPLE TEAM kuktatáborában a diákok megtanulnak főzni, de természetesen nem csak a saját maguk által készített fogásokat fogyasztják. Az egyik táborozó, Mesi beszámolt arról, milyennek találta a PT-t.

„Először ismerősök nélkül jöttem a PT-be. Másodjára már barátok vártak. A kedvenc szekcióm a kuktatábor, mert nagyon szerettem a közös főzéseket. Mindig sokat beszélgettünk közben, a tanárokkal is. Egyszer a szervező Aterral is elmehettem az Auchanba.

A főzőtáborban sok érdekes dolgot tanultam meg, új recepteket ismertem meg. Az összes főztünket szerettem, de az ellátás egyébként is jó volt, kivételesen imádom a PT-tésztát és a pizzát. A PT-ben laza a hangulat, az egyik csapatprogram helyett instantleves-főzést választottunk, de volt, hogy a strandra is eljutottunk.

Jó, hogy a táboron belül minden közel van. Az kevésbé tetszett, hogy már este 10-kor takarodó van, és nem lehet hangoskodni utána. A lift nem mindig működik a kollégiumban, és fárasztó felsétálni a hetedikre. De jó, hogy ennyi lány van ott, és barátságokat lehet kialakítani. A legjobb barátom egy 10 éves kisfiú lett. Jövőre is szívesen lennék PT-s.”

AJÁNLOTT

Viszketés ellen kúszás

Gyerekszem
Ha kicsit idősebb lesz, akkor sem szakadna el Petra a kedvenc nyári táborától. A PEOPLE TEAM-ről beszélgettünk vele.…

Féltem az emberektől

Gyerekszem
A 14 éves Bianka nem mindig szeretett táborozni, a PEOPLE TEAM nyári táborában azonban olyan jól érezte magát,…

Itt mindenki egyenlő

Gyerekszem
Ebben a táborban fontos, hogy mindenki jól érezze magát. A PEOPLE TEAM új generációs nyári táborait izgatottan várják…

Friss