Utánam, srácok!

Szekció
PEOPLE TEAM tábor

Hogy a gyerek ne élje meg unalmasnak és bénának a nyári szünetet, szülőként gondoskodnunk kell néhány programról. A legnehezebb helyzetben talán a kamasz fiúk szülei vannak. A srácokat a legtöbbször alig lehet elrángatni a számítógép vagy a Playstation mellől. Pedig nem kell emberfeletti erőfeszítés ahhoz, hogy olyan nyári tábort találjunk, amely leköti a kamaszokat. Az alábbi táborokban a délelőtti kurzusok számítógépekhez kötöttek, azonban a rengeteg program láttán még azok a srácok is a csapatversenyeken és a bulikon töltik a délutánokat és az estéket, akikről nem is gondolták volna ezt a szüleik.

3D konstruktőrök tábora

A táborba jelentkezők megismerkedhetnek a 3D dizájn, a 3D nyomtatás és a 3D rajzolás alapjaival. A Replication Knowledge System nyomtatóinak segítségével bármilyen általuk tervezett tárgyat kinyomtathatnak. A 3D kreatív tollakkal lehetőségük nyílik szabad kézzel, térben rajzolni tárgyakat.

Robotikatábor

A részvevők a Lego Mindstorms EV3 eszközeit használják. A kurzus során elsajátítják a robotprogramozás és a kódolás alapjait. Az egyénileg teljesítendő feladatok mellett fontos szerep jut a csapatmunkának. A próbapanelek összeszerelése után a csapatok összehangolják a szoftveres és a hardveres oldalt, és már indulhat is a robotbirkózás!

Programozótábor

Programozás, képszerkesztés, honlapkészítés: ezek a PEOPLE TEAM informatikai táborának legnépszerűbb témái. A kurzus elején rövid teszttel felmérik a jelentkezők tudását, majd indulhat a kis csoportos munka. Mindenki saját gépen dolgozik, a tudásszintjének és az életkorának megfelelő feladatokon. A programozáshoz a Scratch és a C# programokat használják.

AJÁNLOTT

Friss

Menü