Ez a 4 legtutibb nyári tábor középiskolásoknak
Szekció
PEOPLE TEAM tábor

Bentlakásos és napközis nyári táborok kamaszoknak: dróntábort, gitártábort, expedíciós és színházi tábort ajánlunk.

Kamasz gyermeked mindent látványosan un? Nem tudod, hogyan tölthetné értelmesen az iskolai szünidő hosszú heteit? Egy jó nyári tábor felér egy intenzív tanfolyammal, a tanulás vagy az egymást követő, kötött programok után pedig édes a pihenés, sőt egyes táborok szuper bulikat is kínálnak a résztvevőknek. Léteznek kisebbeknek és középiskolásoknak szóló tematikus táborok – lássunk néhányat az utóbbiak közül.

1. Dróntábor

A PEOPLE TEAM (PT) kecskeméti nyári táborainak sorában minden iskolás megtalálja a neki tetszőt. A 30 éves táboroztatói múlttal rendelkező alapítvány 2022-ben 17 szekcióval várja a gyerekeket. A dróntáborba jelentkezők például megépíthetik a saját drónjukat, de a szerelésen kívül a programozás is a diákok feladata lesz, akik azt is megtanulják, hogyan kell végigmenni a PT-s tesztpályán, hogyan kell a drónnak felszállni, landolni, sőt akár szaltózni is. Az egyhetes új generációs tábor végén nemcsak a szerkezetet vihetik haza a srácok, hanem rengeteg élményt, valamint számos új kontaktot is: a PT-ben ugyanis nem csupán a reggeltől ebédidőig tartó foglalkozások közben, az 5-10 fős csoportokban lehet barátkozni, mivel a délutáni szabad foglalkozások és az esti bulik alatt szintén módjuk lesz kapcsolatot építeni a többi tematikus tábor résztvevőivel.

Korosztály: 10–17 év közöttiek

Tábortípus: napközis vagy ottalvós

Részvételi díj: 41.000 (bejárósoknak) – 82.000 Ft (bentlakóknak; az elhelyezés kétágyas kollégiumi szobákban történik) – testvér- és barátkedvezmények elérhetők

Helyszín: Kecskemét

Bővebb infó: https://peopleteam.hu/taborok/drontabor-nyari-tabor/

2. Gitártábor a Bakonyban

A 10 éjszakás táborba nem kizárólag gyerekeket várnak, hanem bárkit, aki jobban szeretne gitározni, függetlenül attól, hogy kezdő vagy haladó szinten pengeti a húrokat. A három évtizedes múlttal rendelkező táborban legalább 35 irányított foglalkozáson vesznek részt a fiatalok, akik lehetőséget kapnak kisebb koncertekre, fellépésekre is. A zenélésen kívül a sport is nagy szerepet kap, de a kézműveskedésnek és a kirándulásoknak is helye lesz itt. A várható létszám az eddigi tapasztalatok alapján 20 és 45 fő között fog alakulni.

Korosztály: 9–35 év közöttiek

Tábortípus: ottalvós

Részvételi díj: 63.000 Ft

Helyszín: Vadaspuszta

Bővebb infó: http://ister.extra.hu/cms/front_content.php

3. Juniorcamp – az Alpokalja expedíciós tábora

A Holdfény Liget egyhetes nyári expedíciós tábora nem túlélőtábor, habár – ahogy a honlapjukon fogalmaznak – magas a kihívás szintje. A kütyühasználatot minimálisra szorítják, de a mozgalmas programoknak köszönhetően nem is fog hiányozni a túlzott mobilhasználat, főleg, hogy a fiatal nevelőknek hála garantált az oldott hangulat. Hálózsákot hozni kötelező, az elszállásolás ugyanis bivak- vagy TIPI-sátrakban történik. Kalandvágyó tizenéveseknek kötelező tábor.

Korosztály: 15–18 év közöttiek

Tábortípus: ottalvós

Részvételi díj: 76.000 Ft – testvér- és nagycsaládos-kedvezmény elérhető

Helyszín: Gyöngyösfalu (Vas megye)

Bővebb infó: https://holdfenyliget.hu/hu/szolgaltatasaink/taborok/juniorcamp-az-alpokalja-expedicios-tabora/

4. Színházi tábor

Azoknak a kamaszoknak, akik a színházban képzelik el a jövőjüket, és ezért hajlandóak két hét intenzív színházi táborban részt venni, kihagyhatatlan a PEOPLE TEAM július 31. és augusztus 13. közötti kecskeméti tábora. A fentebb említett dróntáborhoz képest itt megállás nélkül gyakorolnak a résztvevők, hogy a kéthetes turnus végére egy komplett színdarabot mutassanak be a többi táborlakónak. A siker és a taps nem marad el, de ezért meg is kell dolgozni. A táborban fiatal színészek tanítanak, azonban híres magyar rendezők és színművészek látogatására is számítani lehet – hogy az eddigiek közül csak kettőt említsünk, Pogány Judit színművésznő és Gigor Attila rendező is tiszteletét tette már a PT-ben. A legelhivatottabbaknak érdemes gyorsan jelentkezni, ugyanis korlátozott a létszám.

Korosztály: 13–17 év közöttiek

Tábortípus: ottalvós

Részvételi díj: 100.000 Ft (bentlakásos, 14 napos tábor)

Helyszín: Kecskemét

Bővebb infó: https://peopleteam.hu/taborok/szinhazi-tabor-nyari-tabor/

AJÁNLOTT

Másfél nap után uraltuk a mapot

Szekció
Mai cikkünkben Tomival, a PEOPLE TEAM gamertáborának visszatérő résztvevőjével beszélgettünk az élményeiről, tapasztalatairól, terveiről. Bárt Roland interjúja. Tomi,…

Alkoss, hass, táborozz!

Szekció
Az alkotás öröme. Ha másban nem is, ebben az egy dologban hasonlítunk egymásra. Különböző településekről, eltérő háttérrel érkezünk,…

Brókerek és fagyipénz

Szekció
A PEOPLE TEAM nyári táboraiban a jól bevált választható témákon (angoltábor, dróntábor, filmestábor, fotóstábor, gamertábor, írótábor, játéktábor, kézművestábor,…

Friss