Tanulj főzni a PT-kuktákkal!
Szekció
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

Február 15. óta, vagyis csaknem két hónapja lehet jelentkezni a PEOPLE TEAM új generációs gyerektáboraiba. Idén 17 téma köré szerveződnek a foglalkozások, ezeket itt lehet lecsekkolni. Érdemes ide kattintva mielőbb regisztrálni, a legnépszerűbb szekciók ugyanis gyorsan betelnek.

A több sem sok

Persze ha többen jönnének a megadott keretnél, bizonyos szintig az sem ütközik akadályba: a PT alapítványa 32 éve táboroztat, turnusonként pedig mintegy 500 gyereket fogad, tehát már semmin nem lepődnek meg a szervezők. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy az összes gyerkőc ugyanazt csinálja nap nap után, hisz az egyik PT-szlogen, az „1 tábor, 100 alternatíva” is ezt sejteti.

A salátától a terapitakiáig

A 2022-es „PT-menüben” megtalálható a kuktatábor, amelyet három egyhetes turnusban hirdetnek meg, július 24-i, július 31-i és augusztus 7-i kezdéssel. Egyetlen hét is elegendő ahhoz, hogy a résztvevők megtanulják elkészíteni a legalapvetőbb ételeket, legyen az rántotta, leves, lecsó, sütemény vagy más. A tűzhelyek száma limitált, vagyis nem főzhetnek akárhányan ugyanabban a főzőhelyiségben. A tapasztalt szervezők tudják, hogy nincs lehetetlen, ezért tavaly majdnem mindennap külön salátás szekciót alakítottak ki, hogy ne kelljen a helyekért harcolni: ez mindenkinek jó volt, hiszen érdekes és hasznos munkamegosztás alakult így ki.

Ágy, párna, családi kocsikázás naponta kétszer

A bejárós és ottalvós változatban is elérhető kecskeméti PT-táborokba 7–17 éveseket várnak – nincs ez másként a kuktatáborral sem. Legyél általános vagy középiskolás, a PT-ben elsajátíthatod, melyik konyhai eszköz mire való (és ezentúl nem félsz őket használni sem), különféle fűszereket ismersz meg, bepillantást nyerhetsz a keleti konyha rejtelmeibe, ezáltal nemcsak magadat leszel képes a későbbiekben ellátni, de a szüleidnek és a barátaidnak is eldicsekedhetsz a szaktudásoddal.

Várunk

Ha szeretnéd látni, miket alkottak a korábbi táborlakók, nézd meg a kuktatábor linkjét, és ha tetszik, amit látsz, beszéld meg a szüleiddel, hogy idén melyik nyári táborban töltenél el néhány napot vagy hetet: a PT-ből tuti sikerélménnyel és új barátokkal térsz haza.

AJÁNLOTT

Másfél nap után uraltuk a mapot

Szekció
Mai cikkünkben Tomival, a PEOPLE TEAM gamertáborának visszatérő résztvevőjével beszélgettünk az élményeiről, tapasztalatairól, terveiről. Bárt Roland interjúja. Tomi,…

Alkoss, hass, táborozz!

Szekció
Az alkotás öröme. Ha másban nem is, ebben az egy dologban hasonlítunk egymásra. Különböző településekről, eltérő háttérrel érkezünk,…

Brókerek és fagyipénz

Szekció
A PEOPLE TEAM nyári táboraiban a jól bevált választható témákon (angoltábor, dróntábor, filmestábor, fotóstábor, gamertábor, írótábor, játéktábor, kézművestábor,…

Friss