Előítéletek helyett megismerés
Gyerekszem
PEOPLE TEAM tábor

Egy jó nyári tábor sokkal többet ad egy kellemesen eltöltött hétnél: akár a hozzáállásunkat is megváltoztathatja. Többek között erről, nemszeretem tulajdonságról és introvertáltságról beszélt Kíra, aki a PEOPLE TEAM (PT) irodalomtáborában járt.

„Hogyan jellemezném a PT-t? Néhány szóval: könnyű beilleszkedés, barátságos közösség, hasznos időtöltés. Senki nem ítélt külső és/vagy első benyomás alapján, ehelyett várták, hogy megismerjenek. Van egy dolog, amit nem szeretek magamban, mert kiskoromban sokat piszkáltak érte, azonban egy táboroztató ezt dicsérte meg legelőször, és azóta, ha eszembe jut ez a pillanat, nem jövök zavarba miatta.

Korábban kis létszámú táborban jártam, ahol a gyerekekkel szinte együtt nőttünk fel, így az családiasabb volt, azonban nem mondanám hátránynak a PT-ben a sok embert, mert fesztiválhangulatot kölcsönöz neki, csak az introvertált személyiségem okán a tömeg – és az, hogy senkit sem ismertem – először ijesztőnek hatott. Aztán már kifejezetten tetszett, hogy a viszonylag sok lakatlan területen belül egy zsongó táborra leltem, egy esztétikailag szép, kiválóan felszerelt helyre. A PEOPLE TEAM-nek köszönhetően nyitottabbá váltam, barátságosabbá, és bátrabban kezdeményezek. A szüleim kicsit sem féltettek, véleményük szerint 100%-ig megérte elmennem a PT-be.

Az írótábort választottam, és ottalvósként táboroztam. Itt megtapasztaltam az írás fontosságát, az ismerkedést is magasabb fokon űzöm már, valamint megtanultam, hogy minden helyzetben legyek önmagam, és az ezekhez kapcsolódó fortélyokat. Az emberek hasonló érdeklődési körűek voltak, ezért hamar egy hullámhosszra kerültünk. Eleinte mindenki azt hitte, hogy mi, irodalmasok mennyire deprimált emberek vagyunk, de miután jóba lettünk, teljesen megváltozott a véleményük, és ezen nagyon jót szórakoztunk.

A kedvenc PT-s programom a ma népszerű dolgok kifigurázása volt, amikor groteszk humor keveredett a modern kor populáris normáival. Imádtam azt is, mikor boszorkánymestert idéztünk. A kreatívírás-táborban tisztába kerültem a műveim publikáltatásának útjával, ami kifejezetten hasznos lesz számomra, ha majd ott tartok, hogy szeretném megjelentetni a munkáimat. Egyedül annak örültem volna jobban, ha a vendég előadók előadásai hosszabbak lettek volna.”

A PEOPLE TEAM 2022-ben 17 szekcióval várja a 7–17 év közötti diákokat kecskeméti nyári táboraiban. Hogy pontosan milyen tematikájú gyerektáborokkal készülnek a szervezők, a https://peopleteam.hu/taborok/ linkre kattintva megtudhatod.

AJÁNLOTT

A PT-ben nem lehet unatkozni

Gyerekszem
A programok sokszínűsége alap, ez pedig modern eszközökkel és felkészültséggel párosul a PEOPLE TEAM gyerektáboraiban. Gyuri röviden összefoglalta,…

Friss