Pongrác ajánlásával
Szekció
PEOPLE TEAM tábor

Egy nyári tábor, amelyben minden gyerek okosodik, új barátokat szerez, valamint jól szórakozik: a PEOPLE TEAM idén sem kínál mást, egyszerűen nem éri be a maximumnál kevesebbel.

Az egész napos elfoglaltságnak köszönhetően a 7–17 éves résztvevőknek mindenre (is) jut idejük: délelőttönként a 17 tematikus tábor – általuk választott – valamelyikében dolgoztatják meg a kis szürke agysejtjeiket, hogy aztán szabadon dönthessenek arról, hogy a délután folyamán visszavonulnak-e könyvet olvasni, vízi csatát vívnak a barátaikkal, workshopokon vesznek részt, netán kígyót simogatnak, este pedig csapatversenyeken vesznek részt, esetleg Animal Cannibals-koncerten csápolnak.

A táborból nem maradhat el a kultúra sem: amellett, hogy művészeti tematikákat is lehet választani (többek között az írótábort – klikk ide a részletekért: https://peopleteam.hu/taborok/irotabor-nyari-tabor/), a Pongrác Kiadó jóvoltából a csapatversenyek jutalmaként haza lehet vinni néhány kötetet, amelyek között minden gyerek megtalálhatja az érdeklődésének megfelelőt. Barátság, kaland, mese, mágia és szerelem – csak néhány a kiadványok által érintett témákból. A Pongrác a PT-s írótábor kiemelt támogatója is egyben. Ha szeretnél jobban írni, elismert kortárs alkotókkal találkozni, elgondolkodni, mitől lesz olvasmányos egy vers, novella vagy regény, a kecskeméti nyári táborban a helyed.

Válj jobb szerzővé, kapcsolódj ki, olvass, és szerezz új barátokat! Ide kattintva jelentkezhetsz a PT-be, amely idén is három turnusban, júliusban és augusztusban vár napközis és ottalvós változatban. Arról, hogy hogyan érezték magukat a résztvevők, ők maguk nyilatkoztak: a legjobbtabor.hu honlapján megmondták a tutit.

AJÁNLOTT

Másfél nap után uraltuk a mapot

Szekció
Mai cikkünkben Tomival, a PEOPLE TEAM gamertáborának visszatérő résztvevőjével beszélgettünk az élményeiről, tapasztalatairól, terveiről. Bárt Roland interjúja. Tomi,…

Alkoss, hass, táborozz!

Szekció
Az alkotás öröme. Ha másban nem is, ebben az egy dologban hasonlítunk egymásra. Különböző településekről, eltérő háttérrel érkezünk,…

Brókerek és fagyipénz

Szekció
A PEOPLE TEAM nyári táboraiban a jól bevált választható témákon (angoltábor, dróntábor, filmestábor, fotóstábor, gamertábor, írótábor, játéktábor, kézművestábor,…

Friss