Megvan már a családi adó-visszatérítés helye?
'DENMÁS
PEOPLE TEAM tábor

2022-ben minden, előző év során családi kedvezményre jogosult szülőnek jár az adó-visszatérítés. Ez több százezer magyar szülőnek jelent kézzelfogható segítséget. Összegtől függően sok mindent tervezhetünk megvalósítani a februárban érkező pénzből. Ráadásul aki hibázott az űrlap kitöltésekor, január 14-ig még javíthatja a VISSZADO-nyilatkozatot.

Természetes, ha szülőként az adó-visszatérítés összegét teljes egészében gyermekünkre költenénk, ahogyan az is, hogy a legjobbat akarjuk számára. Hogy ne aprózzuk el, már most kiválaszthatjuk a gyerkőc nyári programjainak helyét és idejét – hiszen a legtöbb családnak gondot okoz az iskolai vakáció ideje alatt a felügyelet megoldása. A PEOPLE TEAM táboraira a jelentkezési időszak az szja-visszatérítés átutalásával egy időben, február 15-től nyílik meg. Ezúttal 17 témával várják a 7 és 17 év közötti gyerekeket a kecskeméti nyári táborban, ahonnan a résztvevők naprakész ismeretekkel, új barátokkal és életre szóló élményekkel térnek haza a turnusok végén. A PT alapítói ezúttal is három egyhetes turnust szerveznek július és augusztus folyamán, ráadásul a testvérrel vagy osztálytársakkal, illetve barátokkal érkező diákok kedvezményesen nyaralhatnak. A PT ottalvós és napközis tábori változatban is elérhető, ez is befolyásolja a részvételi díjat. Az összes gyerek – az elszállásolás kérdésétől függetlenül – ugyanabban a programkínálatban részesül; az egyéni preferenciákat, érzékenységeket és orvosi előírásokat egyaránt figyelembe veszik a táborszervezők.

A három évtizede működő PT új generációs táborai minden diákot megmozgatnak, legyenek bármilyen érdeklődési körűek. 2022-ben az alábbi témákkal készülnek a fiataloknak: angoltábor, filmestábor, gamertábor, programozótábor, robotikatábor, dróntábor, 3D konstruktőrök tábora, brókerek és tőzsdecápák, játéktábor, fotóstábor, kézművestábor, írótábor, tudóstábor, színházi tábor, kuktatábor, sporttábor és tánctábor. Tehát a művészek, a technikai zsenik, a mozgás vagy a konyhaművészetek kedvelői egyaránt megtalálhatják a számításaikat a PT-ben. Részletesebb infóért és jelentkezésért klikk a PEOPLE TEAM honlapjára, a gyerekek beszámolóit pedig a napkozistaborok.hu oldalon lehet elolvasni.

AJÁNLOTT

Támadás Barbie ellen

'DENMÁS
Anna, a 8 éves, kézművestáboros lány lihegve szaladt be a KecskeNEWSás szerkesztőségébe. – Nem fogjátok elhinni, mi történt!…

Tábori karácsonyfa

'DENMÁS
Emese és Viktor reggel fél kilenckor dörömbölt Holmes ajtaján. A nyomozó fáradtan, kalapban és köntösben nyitott ajtót. –…

Álarcos énekes

'DENMÁS
Már javában zajlott a PT-szalagavató, amikor egyszer csak megállt a zene. Hangosan felmorajlott a bulizó tömeg. A zenekar…

A tökéletes tükörtojás

'DENMÁS
P. T. Holmes ballonkabátjában és kalapjában már korán reggel a konyha felé szaladt. Egy levelet szorongatott a kezében.…

Friss