Nem volt jó táboros élményem – eddig
Gyerekszem
PEOPLE TEAM tábor gyerekszemmel

Szabi két éve választja a PEOPLE TEAM kecskeméti nyári táborait. Ahogy ő mondja, ezt egyszer kell kipróbálni, és utána nem lesz kérdés, hol táborozzunk.

„Tavaly és ezen a nyáron két-két alkalommal jártam a PEOPLE TEAM táborában. A különbség a két év között, hogy idén már ismertem a helyet, a helyi szokásokat, és több mókussal (tábori segítővel) is jó barátságot ápoltam. Ehhez nagy segítség volt a PT-s Messenger-csoport. A legmeglepőbb és egyben legjobb dolgok a következők voltak: gyerekszeretet, szabadság, büfékártya és számtalan színes program.

Nem volt jó táboros élményem – eddig. A PT a legjobb! Minden tökéletes volt. Nagyon meg vagyok elégedve vele. Sajnálom, hogy egy évben csak három hétig tart a tábor. Szívesen mennék iskolai szünetekben is (őszi vagy téli szünetben, esetleg tavasszal). A kedvenc PT-s szekcióm a scrap mechanic tábor volt, a programok közül pedig az esti csapatversenyek, illetve a felejthetetlen tűzshow és a szolgáltatóház – idén templomot alakítottunk ki a szobánkból, aminek nagy sikere lett, és eljutott a 3. heti szolgáltatóházba is, amire nagyon büszkék voltunk.

Ételek közül kedvencem a büfés minipizza volt, mert olcsó, hamar elkészül, és isteni finom. Ízlett továbbá a gyros tortillában is. A kollégium ágyai kényelmesek voltak, de úgyis csak aludni mentünk oda. A környezet magával ragadó, meseszép.

A leghasznosabb élmény: elcsodálkoztam azon (pozitív értelemben), hogy mennyire gyerekbarát ez a tábor, mindenki mennyire kedves és segítőkész. A PT-ben olyanokkal alakítottam ki kapcsolatot, akikkel életre szóló barátságot kötöttem. Legutóbb a tavaly megismert barátokkal tértem vissza ebbe a fantasztikus táborba.

Mit tanultam a PT-ben? Összetartást, segítőkészséget, bizalmat, szeretetet, valamint sok-sok minecraftos és informatikai ismeretet sajátítottam el. Az élet minden területén tudom hasznosítani ezeket, még az iskolában is. Úgy érzem, a személyiségem is változott: több önbizalmam lett, önállóbb és felelősségteljesebb lettem.

A szüleim eleinte természetesen féltettek, de tudták, hogy a lehető legjobb helyen vagyok, és a telefonbeszélgetéseink alkalmával megnyugodtak. Ők is csillagos ötösre értékelik a tábort, és ajánlják az ismerősöknek is, mert ezt a tábort csak egyszer kell kipróbálni, és utána nem lesz kérdés, hol táborozzon a gyerek.”

AJÁNLOTT

A PT-ben nem lehet unatkozni

Gyerekszem
A programok sokszínűsége alap, ez pedig modern eszközökkel és felkészültséggel párosul a PEOPLE TEAM gyerektáboraiban. Gyuri röviden összefoglalta,…

Friss