Túlélőtábor-hangulat, de jó
Gyerekszem
PEOPLE TEAM esti program, fotóstábor

Milyen érzés először részt venni egy ottalvós táborban? Anett első bentlakásos táboraként a kecskeméti PEOPLE TEAM-et próbálta ki, erről nyilatkozott lentebb. A PT-táborok 30 éve várják nyaranta a 7–17 éves diákokat, akik a vakáció idején tartott gyerekparadicsom ottalvós és bejárós változatára is érkezhetnek. Az új generációs programsorozatnak köszönhetően senki sem unatkozik; az évről évre bővülő témaválaszték és a szabad foglalkozások egyaránt maradásra csábítják a gyerekeket.

„Egyedül jöttem a táborba, de teljes mértékben beilleszkedtem. Először meglepődtem, hogy voltak trambulinok, és hogy az Animal Cannibals koncertezett, mint megtudtam, nem először. Kitaláltunk és előadtunk egy koreográfiát, ami szuper volt, simán bírtam volna többet belőle. A karaokézás alatt is nagyon jól szórakoztam. Ezek mind délutáni-esti programok voltak, a témafoglalkozások után. Délelőttönként a választott témában oktattak minket, mégsem éreztem úgy, mintha az iskolában lennék.

Imádom a gyerekeket, különösen cuki volt az egyik kislány, aki megkérdezte tőlem, hogy mókus (PT-s segítő) vagyok-e. Jól kijöttem a nálam fiatalabbakkal és idősebbekkel is. A legjobb dolog a táborozásban, hogy barátokat szereztem, jó társasággá kovácsolódtunk össze.

A menü finom volt, különösen a pizza és a gyrostál. Összességében nekem minden tetszett – nincs olyan, ami ne tetszene a PT-ben. Na jó, a szúnyogok bosszantóak voltak (az egyik barátom arcáról majdnem sikerült egy véletlen pofonnal eltüntetnem egy példányt a föld színéről), de nyáron ez természetes. Kényelmes volt az ágy, túlélőtábor-hangulata volt az egésznek, ami nagyon jó.

A sulinál sokkal fontosabb dolgot tanultban a PT-ben: hogy mindig azokban az emberekben bízzak, akiket szeretek. (Nem vagyok az a tipik érzelgős típus, de na…) Sokat változtam a tábor alatt, úgy érzem, »szabadabb« lettem, önállósodtam. Olyanoknak mutattam meg az igazi arcom, akikben hiszek, támogatnak engem, és ez nekem bőven elég.

Eleinte féltettek a szüleim, de odaúton mondták, hogy a PEOPLE TEAM-tábor teljesen más, mint amilyenekben eddig voltam – egyetértek velük. Jövőre már két hétre szeretnék jönni, ha anyuék is megengedik. Egyelőre a fotóstáboron gondolkodom, aztán meglátom, hogy a másik turnus milyen tematikájú lesz – szerencsére van miből választani.”

AJÁNLOTT

Viszketés ellen kúszás

Gyerekszem
Ha kicsit idősebb lesz, akkor sem szakadna el Petra a kedvenc nyári táborától. A PEOPLE TEAM-ről beszélgettünk vele.…

Féltem az emberektől

Gyerekszem
A 14 éves Bianka nem mindig szeretett táborozni, a PEOPLE TEAM nyári táborában azonban olyan jól érezte magát,…

Itt mindenki egyenlő

Gyerekszem
Ebben a táborban fontos, hogy mindenki jól érezze magát. A PEOPLE TEAM új generációs nyári táborait izgatottan várják…

Friss