Mit tehetsz az állatokért?
Szekció
Állatok a PT-ben

Közeledik az állatok világnapja, amelyet Assisi Szent Ferenc, az állatok és a természet védőszentjének emlékére 1931 óta minden évben október 4-én ünneplünk. Assisi Szent Ferenc a legenda szerint nemcsak értette az állatok nyelvét, de beszélgetett is a jószágokkal, amelyek ugyanúgy éreznek, mint mi, emberek: többek között éhesek, fáznak, szomorúak és boldogok lehetnek, ezért őket is szeretnünk és tisztelnünk kell. De hogyan? Mit tehetsz az állatok védelmében, legyenek azok házi kedvencek, rovarok vagy vadon élő példányok? Az alábbiakban olvashatsz néhány tippet ezzel kapcsolatban.

1. Legyél felelős állattartó! Ne akarj húsvétra nyuszit vagy csibét, illetve szilveszterkor törpemalacot kapni, mivel minden állat felelősséggel jár, és nem kizárólag szezonálisan igénylik a törődést. Ha kutyát vagy macskát szeretnél, beszéld meg szüleiddel, majd ha mindenki egyetért, és nem csupán pillanatnyi fellángolásról van szó, keressetek fel egy menhelyet, és válasszátok ki együtt az új „családtagot”.

2. Ha vadon élő állatokról gondoskodnál, ajánljuk figyelmedbe a WWF örökbefogadási programját. Ez nem egyenlő azzal, hogy rendelsz a netről egy tigrist – ehelyett jelképesen az örökbefogadója leszel egy állatnak, kapsz egy oklevelet és egy plüssfigurát, és az adományodért cserébe támogatod azt, hogy az állatok zavartalanul élhessenek tovább természetes környezetükben.

3. Tarts húsmentes napokat! Meglehet, hogy ezt mondanunk sem kell, mert régóta vegán vagy, mindenesetre senkit sem szándékozunk lebeszélni a húsfogyasztásról, és azt ajánljuk, hogy te se tedd – előfordulhat, hogy szelíd példád által a barátaid is kedvet kapnak arra, hogy kövessenek téged. Már az is eredmény, ha libamáj helyett vegetáriánus pástétomot választotok, hiszen előbbi erőszakos libatömés eredménye.

4. Ha kozmetikumot, háztartási termékeket vásárolsz, részesítsd előnyben a „vegan” és „cruelty free” címkékkel ellátott árukat! Ezek is vannak olyan hatásosak, mint az állati eredetű alapanyagok felhasználásával készült, illetve az állatokon tesztelt termékek, csak nem tapad hozzájuk vér és szenvedés.

5. Ne vegyél olyan ajándéktárgyat, amely például elefántcsontból vagy prémből készült, mert azzal az orvvadászok tevékenységét támogatnád.

6. Jussanak eszedbe a legkisebb élőlények is! Készíts rovarhotelt és madáretetőt, és meglátod, a természet meghálálja a gondoskodásodat.

Ha érdekel a téma, de városi gyerekként nem láttál a cinkénél egzotikusabb állatot, vegyél részt környezet- és állatvédelmi programokon! Az iskolában szervezetteken kívül egyéb tematikus foglalkozások is léteznek. Az 1991 óta működő PEOPLE TEAM-táborokban a 7–17 éves résztvevők számára minden nyáron egy-egy hetes turnusokban elérhető a zöld tábor, amely az iskoláskorúak számára érhető és élvezhető módon öleli fel többek között az állatok, a klímavédelem és a természeti jelenségek témakörét. A PT-s programok állandóan mozgásban tartanak, gyakorlati jellegűek, és ha eljössz, garantáljuk, hogy nem csak fotókon látsz majd négylábúakat: a táborszervező kutyája és a délutáni workshopok egyik állandó vendégének, az etológus Tóth Katinkának a háziállataival is találkozhatsz. A kecskeméti táborokban az étkezés és adott esetben a szállás is biztosított – előbbi esetében a vegetáriánusokra, továbbá az ételérzékenységgel küzdőkre is gondoltak. Tovább is van, mondjuk még? Akkor csekkold le a PT honlapját, és készítsd fel az őseidet arra, hogy hová mennél jövő júliusban/augusztusban!

AJÁNLOTT

Másfél nap után uraltuk a mapot

Szekció
Mai cikkünkben Tomival, a PEOPLE TEAM gamertáborának visszatérő résztvevőjével beszélgettünk az élményeiről, tapasztalatairól, terveiről. Bárt Roland interjúja. Tomi,…

Alkoss, hass, táborozz!

Szekció
Az alkotás öröme. Ha másban nem is, ebben az egy dologban hasonlítunk egymásra. Különböző településekről, eltérő háttérrel érkezünk,…

Brókerek és fagyipénz

Szekció
A PEOPLE TEAM nyári táboraiban a jól bevált választható témákon (angoltábor, dróntábor, filmestábor, fotóstábor, gamertábor, írótábor, játéktábor, kézművestábor,…

Friss