Tea és tábor
Szekció
PEOPLE TEAM-táborban a trambulinok környékén szórakozó gyerekek

Az ENSZ közgyűlése az idei évet a gyümölcsök és zöldségek nemzetközi évének, május 21-ét pedig a tea nemzetközi napjának nevezte ki. Friss ünnepről van szó, mivel tavaly emlékeztek meg először a világnapról, de megérdemelt a kiemelt helyzet, mivel a tea – a víz és a kávé mellett – a világ legnépszerűbb italai között foglal helyet, pozitív egészségügyi hatásait kutatások vizsgálták, termesztése és feldolgozása pedig munkalehetőséget kínál a fejlődő országokban élőknek is.

Igyál – de nem mindegy, hogy mit

Te is szereted a teát? Jól teszed. Az emberi test 60-70 százalékát víz alkotja, és elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztása a fejlődésben lévő szervezetnek is. Na ne cukros üdítőkre, gyümölcsitalokra és (ne adjʼ isten) energiaitalokra gondolj, hanem vízre és teára. Iskoláskorban napi 1,5-2 liter körüli mennyiség fogyasztása javasolt, persze ez – például sporttevékenység végzése miatt – emelkedhet. Tudod, hol kaphatsz ezekből, amennyit csak kívánsz? A PEOPLE TEAM nyári fesztiváltáboraiban.

Nem beszélünk zöldségeket

Képzelj el egy 7–17 éveseknek szóló gyerekparadicsomot, ahol korlátlan mennyiségben ehetsz zöldséget és gyümölcsöt, a vizet ivókutakból töltheted a kulacsodba, a büfében pedig kedvezményes áron (50 PT-pontért) juthatsz teához reggeltől takarodóig, amikor csak akarod. A választék is meggyőző, tehát ne menzajellegre számíts, hanem zöld, fekete, rooibos- és gyümölcsteákra mindenféle ízben, az általad preferált ízesítéssel. A tábori büfében bögrerendszer működik: te is kiszolgálhatod magad, vagy kérheted a büféstől, ha úgy tartja kedved, egy bagett vagy pizzatallér kíséretében. Hol? A PEOPLE TEAM nyári táboraiban, 2021-ben a július 25–31., az augusztus 1–7. és az augusztus 8–14. közötti turnusokban.

Teaház a táborban? Miért ne?

A PEOPLE TEAM kecskeméti élménytáboraiban idén is tíz témacsomag és mintegy húsz szekció vár, amelyek között egyaránt található művészeti, informatika-, angoltábor, illetve sport- és kuktatábor. Ha a kulináris élvezetek rajongója vagy, mindenképp látogass el a KUKTÁK + CUKRÁSZOK táborainak egyikébe (klikk ide a részletekért), de ha elsősorban a folyékony bölcsesség, azaz a tea vonz, választhatod bármelyik tábort, mivel az esti – szabad – programok alatt lehetőséged nyílik részt venni a PT teaházi programjain, többek között a Szolgáltatóház (Kattints ide a videóért, hogy kóstolót kapj abból, mire számíthatsz!) eseményein. Mire vársz még? Jelentkezésre és teázásra fel!

AJÁNLOTT

Másfél nap után uraltuk a mapot

Szekció
Mai cikkünkben Tomival, a PEOPLE TEAM gamertáborának visszatérő résztvevőjével beszélgettünk az élményeiről, tapasztalatairól, terveiről. Bárt Roland interjúja. Tomi,…

Alkoss, hass, táborozz!

Szekció
Az alkotás öröme. Ha másban nem is, ebben az egy dologban hasonlítunk egymásra. Különböző településekről, eltérő háttérrel érkezünk,…

Brókerek és fagyipénz

Szekció
A PEOPLE TEAM nyári táboraiban a jól bevált választható témákon (angoltábor, dróntábor, filmestábor, fotóstábor, gamertábor, írótábor, játéktábor, kézművestábor,…

Friss