Nem csak a kisdiákoké a világ
Szekció
Nem csak a kisiskolásoké a világ

Gimnazista vagy és cikinek érzed a táborozást? Nem akarod általános iskolásokkal tölteni a vakációdat? Táborozni szerinted hülyeség, hiszen úgysem kínálnak semmi felnőttes témát? Ugyan már!

Ahogyan a vakáció sem csak a kisiskolásoké, úgy a nyári táborok sem. Nem kell lemondanod a táborozásról csak azért, mert betöltötted a tizenhatot. A PEOPLE TEAM több mint húsz szekciója között hemzsegnek a nagyobb kamaszoknak szóló témák és programok: előadások, workshopok, filmek, koncertek. A PT-táborokban a foglalkozások mellett fontos szerep jut a választható össztábori programoknak is. Míg a kisebbek játszanak, csúszdaparkba vagy vadasparkba látogatnak, addig a nagyobbak mindennapi és közéleti problémákról cserélnek eszmét. Az este tízkor kezdődő beszélgetéseknek majdnem mindegyike korhatáros, egy részük ráadásul csak tizennégy éven felettieknek szól.

A 14+ éjszakai programok már önmagukban is megállják a helyüket, de azért a foglalkozásokról se feledkezzünk meg! Melyek azok a szekciók, amelyeket érdemes a gimisek figyelmébe ajánlani?

Élő irodalom és kreatív írás

Ha már betöltötted a tízet, de még nem múltál el tizenhét, és szíved csücske az irodalom, a PEOPLE TEAM szervezői téged is várnak a tábor irodalmi alkotóműhelyébe. Ez a szekció tökéletes választás minden újonc és haladó pennaforgatónak, ám azoknak is, akik csak most kezdtek el érdeklődni az irodalom iránt. A workshopokon közös munkára, a kreatív feladatok óráján pedig egyéni alkotásra nyílik lehetőség. Azon túl, hogy a teidéhez hasonló érdeklődésű kortársakkal ismerkedhetsz meg, a táborban a magyar irodalom meghatározó alakjaival is találkozhatsz és eszmét cserélhetsz.

Drónépítők és -pilóták

Te is saját drónról álmodozol? Végre kaphatsz egyet! Sőt, tudunk jobbat: most meg is építheted! A TECH + JÖVŐ témacsomagon belül válaszd a drónépítést, és járj utána, hogyan lesz ezeregy apró kütyüből egyetlen repülő kütyü! A hét persze nem csak az építésről fog szólni, hiszen a repüléshez pilóták is kellenek. Sajátítsd el az alapokat a szimulátorok segítségével, aztán teszteld élesben a trükköket! Gyakorlásra a tábor után is van lehetőség, mert innen senki nem megy haza üres kézzel – legalábbis drón nélkül biztosan nem.

Youtubertábor

A youtubertábor a PEOPLE TEAM egyik legnépszerűbb szekciója, évről évre egyre többen jelentkeznek rá. Mindez annak is köszönhető, hogy egyre-másra ismert vloggerek látogatnak el a foglalkozásokra. A táborlakók tapasztalt youtuberek közreműködésével juthatnak el a témaválasztástól egészen az utómunkálatokig, illetve gyűjthetnek be tőlük tuti tippeket. Legyen szó akár kihívásokról vagy egy kérdezz-felelek videóról, itt végre rögzítheted az ötleteidet. A felszerelt stúdiótermek csak rád várnak, de ha a szabadban vagy a szobádban forgatnál, az se baj. Ha egy YouTube-csatorna elindításán gondolkozol, vagy csupán a követőid számát szeretnéd növelni, itt a helyed!

Média és film

A MOZGÓKÉP + MÉDIA témacsomagon belül, a youtuberszekció tőszomszédságában található a média- és filmtábor. Kicsit más, kicsit komolyabb, kicsit művészibb. A legjobb, ha már elmúltál tizenkettő. És mire számíthatsz? Kreatív ötletekre, mély beszélgetésekre, segítő kezekre, és alkotásra, alkotásra, no meg alkotásra. Ez a tábor tökéletes azoknak, akik a filmvilág iránt érdeklődnek: legyen szó akár rendezésről, forgatókönyvírásról, színészetről vagy operatőri munkáról. Egy kész anyaghoz persze mindegyik kell, éppen ezért elengedhetetlen a csapatmunka. Ha szükséged van valakire, aki felveszi az ötleteidet, vagy elmondja az általad írt párbeszédeket, ez a tökéletes választás. A PEOPLE TEAM-ben mindenki meg fogja találni a saját társaságát, de annak sem kell aggódnia, aki inkább egyedül dolgozna. Legyen a stáb egy- vagy többszemélyes, az oktatók mindenben segítenek.

Cash Flow

PEOPLE TEAM szervezői tizenhárom éves kortól ajánlják a Cash Flow és gazdasági tábort. Ebben a táborban aztán igazán ott kell lenned fejben. Pont olyan fontos a figyelem, mint a pénzügyi világban. Fedezd fel a sikeres vállalkozások apró titkait vagy a befektetés pszichológiáját! Ismerd meg a családod és az ország költségvetését! Merülj el az online kereskedés rejtelmeiben és ismerkedj meg a demószámlákkal! Ha nem is alakul minden táborozó pénzmágussá egyetlen hét alatt, az biztos, hogy tudatos vásárlóként tér majd haza. Az sem elhanyagolható eredmény, nem igaz?

AJÁNLOTT

Másfél nap után uraltuk a mapot

Szekció
Mai cikkünkben Tomival, a PEOPLE TEAM gamertáborának visszatérő résztvevőjével beszélgettünk az élményeiről, tapasztalatairól, terveiről. Bárt Roland interjúja. Tomi,…

Alkoss, hass, táborozz!

Szekció
Az alkotás öröme. Ha másban nem is, ebben az egy dologban hasonlítunk egymásra. Különböző településekről, eltérő háttérrel érkezünk,…

Brókerek és fagyipénz

Szekció
A PEOPLE TEAM nyári táboraiban a jól bevált választható témákon (angoltábor, dróntábor, filmestábor, fotóstábor, gamertábor, írótábor, játéktábor, kézművestábor,…

Friss